„A tömeges elbocsátások ellen gyors adópolitikai intézkedések szükségesek”

2020. 03. 17., 17:15

A koronavírus-járvány gazdasági hatásai ma még nem felmérhetők, de már tisztán látszik, hogy majd minden iparágban jelentős visszaesés várható. Erre az elsődleges vállalatvezetői reakció a gyors költségcsökkentés, amelynek hatására nem csupán külföldön, de immár Magyarországon is jelentős elbocsátási hullám vette kezdetét. A hatékony megoldás ennek kivédésére az adók és járulékok átmeneti jellegű, de azonnali és jelentős csökkentése lehet – mutat rá a BDO Magyarország.

A járvány hazai terjedésével párhuzamosan a vállalatok sorra állnak le, és küldik haza munkavállalóikat – szerencsés esetben távmunkára (home office), illetve kényszerszabadságra. A veszélyhelyzet elhúzódó jellege miatt azonban a jelenlegi szabályozás mellett elkerülhetetlennek látszanak az akár tömeges méreteket is öltő elbocsátások is, melyek első jelei már ezekben a napokban is jól észlelhetők. Ez mind a társadalmi közhangulat, mind pedig költségvetés szempontjából komoly terheket jelenthet.

„A nyugtalanító kilátások és hírek ellenére mégis reménykeltő, hogy a vállalkozások vírusvédelmét a kormányzatok hatékony intézkedésekkel nagyon gyorsan és jelentős mértékben tudják javítani – hangsúlyozta Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezető adópartnere. –  Ennek a nemzetközi gyakorlatban két irányát is látjuk: egyrészt azonnali adócsökkentésekkel (pl. Ausztrália, Kína, USA /tervezett/), másrészt adófizetési könnyítésekkel (pl. Ausztria, Japán, Horvátország, Írország) igyekeznek tompítani a negatív hatásokat.”

Kína a járvány által sújtott területeken teljes vagy 50 százalékos járulékmentességet ad a vállalkozásoknak. Ausztrália szintén adómentességet kínál egy viszonylag jelentős összeghatárig a vállalkozásoknak. Ausztria felfüggesztette az adóelőlegek beszedését és a késedelmes adófizetésekre nem számít kamatokat.

A Kínában már látható újraindítási hullám jól mutatja a járvány és a kapcsolódó visszaesés átmeneti jellegét, azaz minél előbb cselekszik egy kormány a munkahelyek megtartása érdekében, annál nagyobb az esély a gyors újrakezdésre. Ehhez viszont bátorság és gyorsaság kell költségvetési szinten, mert ahogy a fenti példák is mutatják, a vállalkozások hatékony „vírusvédelme” párhuzamosan kell haladjon a járvány biológiai kezelésével.

Azonnali járulékcsökkentés + szja-felfüggesztés + pénzforgalmi jellegű áfa-elszámolás

A BDO Magyarország egy olyan átmeneti jellegű (maximum 3–6 hónapig tartó időszakra bevezetett), de azonnali adó- és járulékcsomag bevezetését javasolja, amelynek elemei:

  • jelentős járulékcsökkentés,
  • az SZJA felfüggesztése azoknál a vállalkozásoknál, amelyek vállalják a munkahelyek változatlan fenntartását a visszaesés ideje alatt, valamint
  • átmenetileg pénzforgalmi szemléletű áfa-elszámolás bevezetése (csak az az áfa kerüljön befizetésre a NAV felé, amelyet a vállalkozás ténylegesen meg is kapott).
  • A fenti kormányzati lépéseket fontos kiegészíteni a késedelmes adófizetéshez kapcsolódó szankciók más országokban is látott felfüggesztésével, ami további biztonságot jelenthet a vállalkozások számára.

„A gyors és határozott kormányzati cselekvés a munkahelyek megerősítése érdekében rövidtávon mind a költségvetés, mind a vállalkozások számára terheket jelent, egyben azonban jó lehetőséget is ad a társadalmi nyugalom megőrzésére mind a munkavállalók, mind az érintett családok körében. Emellett a munkaerő-újrafelvételi problémák kiküszöbölésével a válságot követően jóval gyorsabb visszatérést tesz lehetővé a korábbi növekedési szintekre” – tette hozzá Gerendy Zoltán.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS