A Pest megyei munkavállalók a legkevésbé mobilak

2021. 08. 26., 16:00

A Trenkwalder új Mobilitási Indexe szerint a munkavállalók 35 százaléka kész új belföldi lakhelyre is költözni egy megfelelő állásajánlat esetén. Az alkalmazottak a jelenlegi helyzetükkel mérsékelten elégedettek: munka- és megélhetési körülményeiket bemutató Elégedettségi Index értéke országos átlagban 6,4 volt az 1-10 közötti értékelési skálán.

A Trenkwalder munkaerő-mobilitás témában első ízben végezte el a hazai piacon hiánypótlónak számító kutatását, amelynek során mintegy 2000 munkavállaló válaszait értékelték. A válaszokból kiderült, hogy jelenleg a munkaerő 54 százaléka kész munkahelyet váltani megfelelő ajánlat esetén, 35 százalékuk ehhez belföldi lakhelyet is hajlandó lenne változtatni.

A legnagyobb arányban erre Csongrád-Csanád (54 százalék), Somogy (52 százalék) és Heves (50 százalék) megyékben készek, ugyanakkor a legkisebb hajlandóság erre Pest megyében (8 százalék), Komárom-Esztergom megyében (12 százalék), illetve – talán kissé meglepő módon – Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (14 százalék) mutatkozik.

Trenkwalder Mobilitási Index (2021): 35 százalék

A költözés mellett elsősorban a jobb megélhetés miatt döntenének (54 százalék), de fontos szempont a stabilabb jövő (15 százalék) és a több munkalehetőség (12 százalék) is. A válaszadók 29 százaléka erre elsősorban külföldön, míg 71 százalékuk belföldön lát lehetőséget. Az elsődleges belföldi költözési célpontként szinte minden megyében Budapestet és Pest megyét jelölték meg, kivéve Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén és Veszprém megyéket, ahol a favoritnak Győr-Moson-Sopron megye bizonyult.

„A belföldi munkaerő mobilitási készségeinek ismerete a mind több szegmensben újra kialakuló munkaerőhiány és bérverseny időszakában egyre jelentősebb versenyelőnyt biztosíthat a munkavállalóknak – mondta G. Nagy Balázs, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója a felmérés eredményeit ismertető sajtóbeszélgetésen. – A magyar lakosság költözési hajlandósága az elmúlt évtizedben sokat nőtt, és érdekes módon erre a legnagyobb készség ma nem a keleti, észak-keleti, hanem a déli országrészekben mutatkozik.

Trenkwalder Elégedettségi Index (2021): 6,4 pont

A mobilitási hajlandóság egyik fontos összetevője, hogy a munkavállalók egy-egy területen mennyire tartják élhetőnek a helyi viszonyokat. A Trenkwalder a kutatás során többek között felmérte a jelenlegi munkahellyel, a környék adta lehetőségekkel, valamint az adott megye kereseti és megélhetési viszonyaival kapcsolatos elégedettséget, melynek az értéke (10-es értékelési skálán) országos átlagban 6,4 pont lett. Nem meglepő módon ebben a tekintetben a Nyugat- és Észak-Dunántúl, illetve Közép-Magyarország megyéiben születtek a legjobb értékelések. A legnagyobb elégedettséget Fejér megyében mérték (7,4 pont), a legkisebb elégedettségi indexe Nógrád megyének volt (5,6 pont).

A szűkebb környezetet a megkérdezettek általában kedvezőbben értékelték, mint a tágabb, megyén belüli lehetőségeiket. A jelenlegi munkahellyel való elégedettség országos átlagban 7,1 pontot, a környék adta lehetőségek 6,9 pontot kaptak, miközben az adott megye kereseti lehetőségeit átlagosan 5,9, a megélhetési viszonyokat pedig 5,5 pontra értékelték.

„Fontos fejlemény, hogy a munkavállalók többsége úgy érzékeli, a koronavírus-járvány jelentősen rontott a körülményeken – tette hozzá Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója. – Az adott megye megélhetési viszonyait a pandémia előtti időszakra visszatekintve 7 pontra értékelték a jelenlegi 5,5 helyett, a szűkebb környék adta covid előtti lehetőségekre a mostani 6,9 pont helyett 7,8 pontot adtak.”

A válaszadók 64 százaléka az újra kitáguló munkaerőpiaci lehetőségek dacára úgy érzi, a munkahelyváltás jelenleg kockázatosabb, mint volt két évvel ezelőtt. Eközben 54 százaléknyian jelezték azt, hogy a munkájukra valamilyen hatással volt a járvány.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-01 19:41:00
Megalakult a GINOP Plusz Monitoring Bizottság, ami a soron következő fontos lépés a 2021–2027 közötti uniós költségvetési időszak gazdaságfejlesztési operatív programjának végrehajtásában – tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
2023-06-01 18:41:00
Az Atkins és a COVVI, egy leedsi székhelyű kézprotézis-fejlesztő olyan robotikai megoldást fejleszt, ami közel ugyanolyan kézügyességgel bír, mint az ember. A cél az, hogy erősen sugárzó környezetekben vegyék hasznát, távvezérlésű manipuláló eszközként.
2023-06-01 17:41:50
A családi cégek több mint fele súlyosabban éli meg a jelenlegi gazdasági helyzetet, mint a koronavírusjárványt. A teljes nagyvállalati szektorban még borúsabb a hangulat, itt a cégek majdnem kétharmada vélekedik így – derült ki a K&H családi vállalatok kutatásából.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS