A koronavírus miatt bajba került a vállalkozásod? Ingyenes webinarral segítenek

2020. 03. 25., 11:00

A koronavírus-járvány miatti rendelkezések sokak megélhetését sodorták veszélybe a vendéglátóiparban és más területeken is. Mielőtt cégvezetőként pánikszerű leépítésbe kezdenénk, gondoljuk végig higgadtan a lehetőségeinket! Ebben segít a Pallas Communication ingyenes webinarja vállalkozók és cégvezetők számára. A kreatív ügynökség elsőként egy kérdőív kitöltésére invitálja a vezetőket, hogy közösen mérhessék fel a válság hatásait.

„Azt látjuk, hogy az első reakció a pánik, ami csak elmélyíti a válságot. Már napokkal a kormányintézkedések előtt tömeges elbocsátásokba kezdek például a vendéglátóiparban, ahol sok alkalmazott eleve négy órára volt bejelentve” – mondja Bökönyi Norbert, a Pallas Communication online marketing szakértője, aki szerint a félelem most még a vírusnál is nagyobb ellenségünk.

Ezek közül a cégek közül sokan még több évig tudták volna finanszírozni az alkalmazottakat, akik nagyban hozzájárultak az eddigi növekedésükhöz is. A leépítésekkel azonban nem csak őket hozták nehéz helyzetbe: a most elbocsátottak más cégeknél sem tudnak majd költeni, így bezárul a kör, és kibontakozik a válság.

„Hiányolom a vezetők részéről az ötletelést, az összefogást, ahogy a társadalmi felelősségvállalást is! Mi úgy gondoljuk, sok cég nem jutott volna eddig az alkalmazottaik nélkül. Arról nem is beszélve, hogy ők is segíthetnek tovább jutni a közös gondolkodásban” – mondja a szakember. Pozitív példaként említi az ételszállításra villámgyorsan átállt éttermeket, vagy épp a fertőtlenítőt gyártó Luis Vuitton luxusmárkát.

Élő adásban dobnak mentőövet a bajbajutottaknak

A Pallas csapata épp ezért döntött úgy, hogy ingyenes webinarral készülnek a vállalkozók, cégvezetők számára, aminek során fontos gyakorlati tanácsokkal segítik őket. Ez az oktatás nem lufi, és sok online kurzussal ellentétben nem „végigszenvedni” fogják a nézők – ígéri Bökönyi Norbert. Ehelyett valóban kézzelfogható ötleteket, felhasználható tudást kapnak a szorult helyzetben.

Hogy még pontosabb képet adhassanak a piac jelenlegi helyzetéről, a Pallas összeállított egy online kérdőívet is. Arra kérik a cégvezetőket és vállalkozókat, töltsék ki, osszák meg tapasztalataikat a koronavírus gazdasági hatásairól! Az így beérkező adatokat kiértékelik és az oktatás során hasznosítják majd.

Ezt a 150-250 főre tervezett online webinart élő adásban, több alkalommal tartják meg, a végén teret adva nézők kérdéseinek. Az anyag nagymértékben épít korábbi történelmi példákra, így a mostaninál (remélhetőleg) jóval hosszabb 2008-2013-as gazdasági válság során felhalmozott tudásanyagra is.

A tematika a következő:

Kríziskezelés

A helyes üzleti magatartás

Útkeresés a káoszban

Motiváció az alkalmazottak felé

Társadalmi szerepvállalás/felelősségvállalás

Lehetetlen a növekedés a krízis idején?

Megoldás az év végi 5-25%-os növekedésre,

Kézzel fogható receptek a megvalósításra

Hogyan értünk el növekedést a válság idején?

Végzünk egy felmérést, ezt prezentáljuk.

Zárás és kérdések

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-07 14:18:29
Nem csupán az országon áthaladó ukrán gabonát, hanem az ide érkezett termények minőségét is folyamatosan ellenőrzik. A kormány célja továbbra is az, hogy csak kiváló minőségű és biztonságos élelmiszer kerüljön a magyar emberekhez – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.
2023-06-07 12:18:09
Az adóhatóság nemrég tette közzé a 2022-es vizsgálatairól szóló összefoglalóját. Az évkönyvből az adóhatóság ellenőrzési kapacitását és hatékonyságát alátámasztó statisztikákon túl az elmúlt éveket érintő és a jövőt előrevetítő tendenciák is leszűrhetők.
2023-06-07 11:18:38
Rekordot döntött idén az első három hónapban az utasbiztosítások díjbevétele. Azok a magyarok, akiknek telik rá, ismét utaznak, és többet költenek erre, mint korábban bármikor – derül ki a Bank360.hu összeállításából.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS