A járvány tartósan átalakítja a munka világát a McKinsey szerint

2021. 02. 19., 15:30

A világjárvány előtti előrejelzésekhez képest akár 25 százalékkal is többen lehetnek majd azok, akiknek munkát kell váltaniuk – olvasható egy tanulmányban.

A pandémia kedvezőtlen hatásai leginkább a kiskereskedelemben, szállodaiparban és vendéglátásban, valamint az irodai adminisztrációban alacsony béréért dolgozó embereket sújtják majd

A koronavírus-járvány az egész világon hatalmas változásokat idézett elő a munkaerőpiacon 2020-ban, a vállalatoknak ugyanis rendkívül gyorsan kellett alkalmazkodniuk a megváltozott munkafeltételekhez és a fizikai távolságtartás új szabályaihoz. A McKinsey Global Institute legújabb tanulmánya arra a kérdésre kereste a választ, melyek lesznek a pandémiának a munka világára kifejtett hosszú távú hatásai.

A munka világa a koronavírus után” címet viselő tanulmány az első eleme annak a járvány hosszú távú hatásait elemző tanulmánysorozatnak, amelynek további részeit az MGI a következő hetekben jelenteti meg. A tanulmány korábbi kutatások eredményeire támaszkodva írja le, miért lesz tartós a koronavírus hatása a munkaerőpiaci keresletre, az álláshelyek összetételére és az elvárt készségekre abban a nyolc országban – Kínában, Franciaországban, Németországban, Indiában, Japánban, Spanyolországban, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban – ahol a világ munkaerő-állományának közel fele dolgozik, és ahol a globális GDP több mint 60 százalékát állítják elő.

A tanulmány rámutat, hogy a világjárvány a három nagy horderejű változást gyorsított fel – eltérő mértékben – a fogyasztói magatartás és a vállalati működés terén: a távmunka; az e-kereskedelem és virtuális interakciók; valamint az automatizáció és a mesterséges intelligenciára épülő technológiák penetrációját. Ezek a tendenciák még inkább hozzá fognak járulni a munkaerőpiac átrendeződéséhez az elkövetkező évtizedben. A változások következtében pedig több mint 100 millió alkalmazott, minden 16-ik dolgozó lesz kénytelen más munkahelyet keresni magának 2030-ig. Mivel a munkahelyváltáshoz új készségeket kell elsajátítaniuk, a felnőttképzés és átképzés egyre nagyobb feladatokat fog jelenteni.

„A koronavírus-járvány hosszú távú hatásaként csökkenhet az olyan, alacsony bért kínáló munkahelyek száma, amelyek korábban egyfajta biztonsági hálóként szolgálhattak azok számára, akik hirtelen elveszítették a munkájukat” – állítja Susan Lund, a McKinsey Global Institute partnere és a tanulmány egyik szerzője. „A jövőben ezeknek a dolgozóknak arra kell felkészülniük, hogy olyan területeken kell új munkát találniuk maguknak, ahol magasabbak ugyan a keresetek, viszont komplexebb tudásra van szükség, mint például az egészségügy, a technológiai ipar, az oktatás és képzés, vagy a szociális munka.”

A pandémia rávilágított a fizikai távolság fontosságára a munkahelyeken, és épp azokban a foglalkozási körökben idézett elő gyors és radikális átalakulást, amelyek leginkább igénylik az ügyfelekkel vagy munkatársakkal való fizikai kontaktust olyan terekben, ahol egyszerre sokan tartózkodnak. A kutatás új megközelítést alkalmaz, amely a különböző foglalkozási köröket az általuk megkívánt fizikai közelség mértéke szerint osztályozza. Mivel bizonyos fogyasztói magatartások és üzleti modellek megváltozása tartós marad, azokban a foglalkozási ágakban várható a legnagyobb átalakulás a járvány után, amelyekben a leginkább szükség van fizikai kontaktusra - mint például a bolti pénztárosok, éttermi dolgozók és szakácsok, szállodai recepciósok munkakörei. 

A vizsgálat további markáns tendenciákat is azonosított:

  • A távmunka hosszú távon is velünk marad. A vállalatok már most elkezdtek átállni a hibrid munkavégzésre, és az MGI becslése szerint a fejlett gazdaságokban a dolgozók körülbelül 20-25 százaléka el is tudja végezni a munkáját otthonról. Amennyiben viszont kevesebben fognak bejárni a munkahelyükre, ez bizonyára befolyással lesz a karbantartói, tisztítói feladatkörökben, a tömegközlekedésben, éttermekben, belvárosi üzletekben dolgozók foglalkoztatására.
  • Az üzleti utak száma várhatóan csökkenni fog. A virtuális találkozók az üzleti utak 20 százalékát válthatják ki, ami közvetlenül fogja érinti az éttermek, hotelek, és a légitársaságok alkalmazottjait.
  • Változhat a munkavégzés helye. A járvány előtt a magasan képzett szakemberek a világ metropoliszaiba költöztek a nekik megfelelő munkáért. Most, hogy a digitális eszközökkel lehetővé vált a távolról való munkavégzés, a munkavállalók bárhol élhetnek, a munkaadókat pedig nem korlátozza a kiválasztásban a földrajzi távolság.
  • Az e-kereskedelem és a virtuális tranzakciók új utakat nyitnak meg a gazdaságban. A járványhelyzet arra kényszerítette a fogyasztókat és a vállalatokat, hogy gyorsan nyergeljenek át a digitalizáció által támogatott „kiszállításra épülő gazdaságra”, amelynek következtében az üzletek és vendéglátóhelyek alacsony béreket kínáló munkahelyei fokozatosan átkerülnek a raktárakba és a kiszállítás területére. Az e-kereskedelem a vizsgált országokban annyit bővült 2020-ban, mint az elmúlt 3-5 évben együttvéve, az élelmiszer- és ételkiszállítás, az online bankolás, a telemedicina és a streamingre épülő szórakoztatás valósággal szárnyalt. A McKinsey felméréseiben a fogyasztók 50-80 százaléka mondta azt, hogy a megtapasztalt kényelem miatt a jövőben is használni fogják ezeket az értékesítési csatornákat. 
  • Várhatóan több lesz a független, szabadúszó munkavállaló. A „kiszállításra épülő gazdaság” és a távmunka tovább bővítette a szabadúszók lehetőségeit. A McKinsey által világszerte megkérdezett 800 vállalatvezető mintegy 70 százaléka mondta azt 2020 júliusában, hogy várhatóan több független, külsős munkatársat fognak alkalmazni különböző projektekben az elkövetkező két évben.
  • Az automatizáció és a mesterséges intelligencia jelentősége tovább nő. A vállalatok a munkahelyeken dolgozók számának csökkentése és a keresletben mutatkozó hirtelen ingadozások kezelése miatt kezdték el nagyobb mértékben alkalmazni az automatizációt és a mesterséges intelligenciát. Ez a tendencia tovább erősödhet a gazdasági kilábalást követően. A húsfeldolgozó üzemekben már egy ideje robotokkal helyettesítik az emberi munkaerőt a zsúfoltság mérséklése érdekében, a call centerekben pedig részben chatbotok szolgálják ki az ügyfeleket. Az automatizáció a legnagyobb mértékben az ipari termelésben és raktározásban nyerhet teret, hiszen a vállalatok szeretnék növelni a fizikai távolságot a dolgozóik között, és arra törekszenek, hogy jobban tudjanak alkalmazkodni a kereslet ingadozásaihoz. A McKinsey júliusi felmérésében a vállalatvezetők 68 százaléka mondta azt, hogy a jövőben további területekre tervezik kiterjeszteni az automatizációt és a mesterséges intelligencia alkalmazását, miközben a válaszadók jelentős hányada szerint a jövőben digitális munkaeszközöket, e-kereskedelmi és digitális beszállítói platformokat is kiterjedtebben fognak használni.

A koronavírus-járvány által elindított folyamatok eredményeként, a pandémia előtti állapotokhoz képest valószínűleg jóval kevesebb alacsony béreket kínáló munkahely lesz a vendéglátóiparban, az ügyfélszolgálati munkakörökben és a szállodaiparban, amit csak részben fognak tudni ellensúlyozni a kiszállításban és a kapcsolódó területeken létrejövő új állások.

Másfelől, az egészségügyben, valamint mérnöki és informatikai területeken minden bizonnyal nagy számban keletkeznek majd új, jól fizető álláshelyek. Ahhoz azonban, hogy ezekre a pozíciókra az alacsony vagy közepes fizetést kínáló munkakörökből kieső emberek eséllyel pályázhassanak, másfajta és nagyobb tudásra kell szert tenniük: az érintetteknek a magasabb bérek elérése érdekében speciális szakértelemre és készségre lesz szükségük. 

„A járvány nemcsak a pályaváltások számában hoz majd emelkedést, hanem ezzel párhuzamosan az átképzés is égető szükségként fog jelentkezni. A változás a munkaerőpiac legsérülékenyebb szereplőit érinti a legsúlyosabban” – mondta az MGI partnere és a jelentés társszerzője, Anu Madgavkar. „Egyre sürgetőbbé válik, hogy a munkaadók és az államok segítséget nyújtsanak ezeknek a munkavállalóknak ahhoz, hogy képesek legyenek elsajátítani azt az új tudást és azokat a képességeket, amelyekre leginkább szükségük lesz a jövőben.”

A jelentés számba veszi azokat az intézkedéseket is, amelyeket a vállalatvezetőknek, döntéshozóknak és oktatási szakembereknek érdemes lehet megfontolni ahhoz, hogy érdemben kezelni tudják az átképzéssel kapcsolatban a közeljövőben felmerülő kihívásokat.

A vállalatok például a munkaerőtoborzás során előnyben részesíthetik a képességeket az iskolai végzettséggel szemben, a döntéshozók pedig úgy alakíthatják át a munkavállalók érdekében a járvány idején megalkotott intézkedéseiket, hogy azok jobban ösztönözzék az átképzést és felnőttképzést. ez társadalmi szinten is előnyt jelentene: a több jól képzett és jobban megfizetett dolgozó segíti a gazdaság gyorsabb talpraállását és a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklését.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 12., 14:20
„A gazdasági szereplők egyre tudatosabban alkalmazkodnak a működési költségekhez, a finanszírozási kihívásokhoz és a bizonytalan gazdasági környezethez. A kérdés, hogy 2025 második negyedéve meghozza-e a fordulatot, vagy egy tartósabb struktúraváltás előtt állunk.”
2025. 05. 12., 10:40
Enyhe drágulás jellemzi mind az országos, mind a budapesti albérletpiacot a KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint. Áprilisban az előző hónaphoz képest országos átlagban 0,9, a fővárosban 1,3 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak, éves összevetésben országosan 7,6, Budapesten 8,6 százalékos volt a drágulás.
2025-05-12 22:10:56
Tárgyalásokat folytatott a VOSZ és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) tagja, a Barrier Free alapítója, Szirbik István arról, hogy a vállalkozói érdekképviselet teremtsen lehetőséget a mozgáskorlátozott vállalkozók és munkáltatók támogatására és integrálására.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS