A fiatalok több mint 70 százaléka számít fizetésemelésre

2018. 12. 22., 09:30

A fiatalok több mint 70 százaléka számít fizetésemelésre – derült ki a K&H ifjúsági indexének 2018 második féléves adataiból.

A kutatás szerint a 19-29 éves fiatalok több mint fele, 52 százaléka vár csekély, az inflációnál alacsonyabb mértékű fizetésemelést ebben az évben, 22 százalékuk pedig az inflációt meghaladó mértékben számít bérének növekedésére. Csupán 24 százalékuk nyilatkozta azt, hogy nem számít változásra, míg 2 százalékuk válaszából az derült ki, hogy nettó fizetésének csökkentésével kalkulál.

A K&H ifjúsági indexének 2013-ban végzett adataival összevetve az újabb eredményeket, jelentős pozitív változás látható, míg öt évvel ezelőtt a fiataloknak csak 44 százaléka, idén már 74 százaléka számított fizetésemelésre.

A bank Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői szerint a pénzügyi oktatást érdemes minél korábban elkezdeni a fiataloknál, hiszen ez a későbbiekben a munkához való hozzáállásukban és fizetési igényeikben is megmutatkozik.

A tapasztalatok szerint, ha a gyerekekkel már kisiskolás korukban megismertetik a pénz értékét jobban megbecsülik a munkájukért kapott pénzt, illetve reálisabbak lehetnek elvárásaik a munkájukért kapott juttatásokat tekintve. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-07 19:18:54
Az idén külföldi nyaralásra induló magyarok 83 százaléka a helyszínen is bankkártyával, okostelefonnal vagy okosórával tervez fizetni. Ezzel Magyarország első a régióban a Visa nyolc közép- és kelet-európai országra, köztük hazánkra is kiterjedő, „Utazási és fizetési szokások 2023” címmel megjelent tanulmánya szerint.
2023-06-07 18:18:26
A turizmus és vendéglátási szektor támogatása és az általuk fenntartott jelentős számú munkahely megvédése érdekében 2023. május 31-ig volt lehetséges – 15 százalékos díj megfizetése nélkül – teljes összegben felhasználni a SZÉP-kártyán 2022. október 15-ig jóváírt, „bennragadt” összegeket.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS