A férfiak fizetése nőtt jobban 2021 első hét hónapjában

2021. 09. 29., 10:00

2021. júliusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete (a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél) 433 700, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 444 300 forint volt – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

A júliusi nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 288 400, a kedvezményeket is figyelembe véve 297 100 forintot ért el. A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 7,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A bruttó kereset mediánértéke (az az összeg, amelynél ugyanannyian kerestek kevesebbet, mint amennyien többet) 350 000 forint volt, 7,5 százalékkal több, mint 2020 júliusában.

2021 első hét hónapjában a bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 442 000, a költségvetésben 403 900, a nonprofit szektorban 379 900 forintot ért el, ami rendre 7,8, 9,4, illetve 8,5 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremelések – köztük az orvosi béremelés, a bírák, ügyészek és a bölcsődei dolgozók illetményemelése – hatására a költségvetés bruttó átlagkereset-növekedése meghaladta a nemzetgazdasági átlag emelkedését.

A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység ágban volt a legmagasabb (756 000 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (258 000 forint).

A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 467 700, a nők esetében 392 200 forint volt, ez a férfiaknál 8,8, a nőknél 8,0 százalékos növekedést jelent egy év alatt. (KSH)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-06 16:22:00
Sokan találkozhattak már az elővásárlási joggal, különösen ingatlan adásvételi szerződések esetén. Az ingatlanok néha nem pénzbeli ellenérték, hanem más ellenszolgáltatás fejében cserélnek gazdát. Ilyen esetekben élhet a jogával az elővásárlási jog jogosultja? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS