2023-tól bővül a „támogatásra jogosult hektár” fogalma

2022. 08. 27., 12:45

Az Agrárminisztérium a 2023-tól induló Közös Agrárpolitika (KAP) keretében a környezeti, klímavédelmi és biodiverzitás szempontjából értékes területeknél is elérhetővé teszi a mezőgazdasági területek után fizetendő alaptámogatást.

A szaktárca szerint ez a változás százezer hektáron ösztönzi a gazdálkodókat arra, hogy megőrizzék a mezővédő erdősávokat, a mezsgyéket, a vízfolyások parti sávjait, a vizenyős vagy éppen a szikes területeiket. A fenntarthatóbb mezőgazdasági termelés ösztönzése tehát már a támogatásra jogosult területek kijelölésénél megkezdődik annak érdekében, hogy az alapszintű területalapú jövedelemtámogatás javítsa a mezőgazdálkodáshoz kapcsolódó ökoszisztémák állapotát.

A KAP stratégiai tervekről szóló uniós rendelet alapján – szakítva a több évtizedes tiltással – lehetővé vált, hogy a „támogatásra jogosult hektár” fogalmába ezen túl beleértsük azokat a művelés alatt nem álló területeket, illetve tájképi elemeket, amelyeket:

– helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (HMKÁ) vagy az agrár-ökológiai program (AÖP) keretben kell fenntartani,

– más kötelezettségek miatt korábban (pl. Natura 2000 előírások, erdősítés stb.) nem feleltek meg a támogatható hektár fogalmának,

– korábban szántóként vagy gyepként hasznosítottak, de a jövőben átalakítják fás sávvá, vizes élőhellyé vagy a fent felsorolt területtípusok bármelyikévé.

A 2022. december 31-ig tartó időszakban az uniós szabályok alapján a területalapú támogatás csak a mezőgazdaságilag művelt területeken vehető igénybe, ahol úgynevezett minimumkövetelményeket be kell tartani. Ezek az előírások segítették ugyan a mezőgazdasági területek kultúrállapotban tartását, például a túlzott gyomosság elkerülését, ökológiai szempontból azonban nem minden esetben kedvezőek. Az elmúlt évtizedek gyakorlata azt mutatta, hogy a minimumkövetelményeknek való megfelelést, illetve a minél nagyobb támogatható terület elérését ösztönző uniós támogatási rendszer nem kedvezett a táblaszegélyek, mezővédő sávok, vízjárta területek vagy éppen a belvizes foltok megőrzésének.

A közvetlen területalapú támogatásra jogosult területek körének bővítése hatékonyan járul hozzá a mezőgazdasági területek talajállapotának, mikroklímájának, vízháztartásának javításához, illetve a kapcsolódó élőhelyek sokszínűségének növeléséhez. Az új intézkedéssel az Agrárminisztérium mintegy százezer hektárral növelné a támogatható területeket. Ezzel biztosítható, hogy az alapszintű területalapú jövedelemtámogatás ne késztesse a termelőket a termőterületek ésszerűtlen növelésére a nem termelő területek terhére, sőt ösztönözné a termelés megváltozott klimatikus viszonyokhoz való adaptációját. (AM Sajtóiroda)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 18:40:00
Az MNB összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések állománykezelésével összefüggő, egyes élet- és nem-életbiztosítási termékek biztosítási feltételeihez kapcsolódó informatikai biztonsági, illetve a vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt.
2023-12-01 17:55:00
„Az AI rendszerek kiváló eszközök lehetnek az auditori munka során, mivel segíthetnek a hatékonyabb kommunikációban, információgyűjtésben és problémamegoldásban – a szakértő könnyvizsgálót azonban nem tudják helyettesíteni.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS