Már igényelhető a Széchenyi Lízing GO!

2021. 09. 21., 15:00

A széles körűen felhasználható, kiemelten kedvező feltételű Széchenyi Lízing GO! az állami támogatásnak köszönhetően évi fix 0,5 százalékos kamat mellett érhető el a vállalkozások számára.

2021. szeptember 1-jétől már igényelhető az Innovációs és Technológiai Minisztérium által biztosított kamat-és kezelési költség támogatása melletti Széchenyi Lízing GO!, amely a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára széleskörű agrár és nem agár célú eszközbeszerzések finanszírozására nyújt lehetőséget, így például új vagy használt személygépjármű, haszongépjármű, gép, berendezés, immateriális javak és ingatlan finanszírozására is – jelentette be Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot működtető KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója. A vezérigazgató kiemelte, a Széchenyi Lízing GO! az első konstrukció a Széchenyi Kártya Program keretében, amelynek igénylése már online is kezdeményezhető.

A Széchenyi Lízing GO!

  • maximum 1 milliárd forint finanszírozott összegig,
  • a teljes futamidő alatt fix 0,5 százalékos évi nettó kamattal,
  • akár 10 éves futamidőre,
  • kezdő vállalkozások számára is elérhető,
  • kiemelt mértékű állami kamat- és kezelési költségtámogatás kapcsolódik hozzá,
  • és a kérelemtervezet a vállalkozások által már online is elindítható.

A Széchenyi Lízing GO! a Széchenyi Kártya Program eddigi hiteleihez hasonlóan a területi kereskedelmi és iparkamarák, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a KAVOSZ Zrt. kijelölt országos lefedettséget biztosító regisztráló irodáiban érhető el. További információk és a részletes igénybevételi feltételek a https://www.kavosz.hu/lizing/szechenyi-lizing-go/ oldalon érhetők el.

Zs. Nagy István, a Magyar Lízingszövetség elnöke hozzátette: „A Magyar Lízingszövetség teljeskörűen támogatta a Széchenyi Lízing GO! létrejöttét, mert a hazai lízingpiacon komoly igény merült fel olyan önálló lízingkonstrukcióra, amellyel a legkedvezőbb pénzügyi feltételek mellett kaphatnak a hazai vállalkozások a működésükhöz és fejlődésükhöz szükséges járművek, gépek, termelőeszközök, ingatlanok beszerzéséhez, finanszírozásához támogatott forrást. A piaci visszajelzések alapján a Széchenyi Lízing GO! iránti kereslet kifejezetten erős, és a konstrukció jelentősen hozzájárul a vállalkozások járvány utáni fellendüléséhez.”

A Széchenyi Lízing GO! mellett az SZKP GO! újraindítási hitelei is kedvező finanszírozási lehetőségeket biztosítanak a vállalkozások számára 2,3 és 10 éves futamidőre 0 és 0,5 százalék fix éves nettó kamat mellett:

- A Széchenyi Kártya Folyószámlahitel GO! a napi működési költségek finanszírozására szolgál,

- a Széchenyi Likviditási Hitel GO! keretében a vállalkozások szabad felhasználású forgóeszközhitelhez juthatnak,

- a Széchenyi Beruházási Hitel GO! a beruházások finanszírozását segíti,

- a Széchenyi Turisztikai Kártya GO! a turisztikai szektorban működő vállalkozások által igényelhető szabad felhasználású folyószámlahitel,

- az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel GO! az agrárszektor vállalkozói számára kínálhosszú lejáratú forrást széles körű beruházási hitelcéljaik megvalósítására.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-11-28 09:40:00
A beruházások volumene 2023 III. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 12,1 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 2,2 százalékkal mérséklődött – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2023-11-27 19:00:33
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.
2023-11-27 18:10:00
Hagyatéki ügyekben előfordulhat, hogy az örökös vagy más érdekelt a hagyatéki tárgyaláson személyesen nem tud megjelenni, de szeretné, hogy valaki képviselje. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS