Újragondolta a húsbolt fogalmát a Pápai

2020. 12. 17., 11:30

Négyszáz négyzetméteres új húsáruházat nyitott az ünnepek előtt a Pápai Hús, amely a hazai boltok egyik legnagyobb tőkehús-beszállítójaként ezzel példát is akar mutatni arra, hogyan lehet modernizálva és újragondolva ismét vonzóvá tenni egy hagyományos kereskedelmi formát. A Pápai Hús Kft. a karácsonyi szezonban a járvány ellenére is kiemelkedő forgalomra számít.

Megnyitotta új, minden eddiginél nagyobb húsáruházát a Pápai Hús Kft. A 400 négyzetméteres létesítmény nemcsak kínálatával emelkedik ki a hagyományos húsboltok közül, hanem a területének mintegy felét elfoglaló feldolgozó résszel is, ahol a vágáson kívül minden műveletet el tudnak végezni, és az itt előállított friss tőkehúsokat nagy hűtőkamrákban tárolják az eladásig. Az új áruházban a Pápai Hús teljes kínálata megvehető, de jóval több egy mintaboltnál, hiszen olyan húsokat és készterméket is árusít – akár a konkurensektől is –, amelyeket a cég nem dolgoz fel vagy állít elő.

Az új pápai boltunkra azt is kiírhatnánk, hogy „minden, ami hús”, hiszen az a célunk vele, hogy a minőségi hústermékeket kereső vásárlók egy helyen be tudják szerezni mindazt, amire szükségük van, legyen az sertés, marha baromfi vagy hal, frisshús vagy késztermék – mondja Szappanos Péter, a Pápai Hús Kft. ügyvezetője.

Ezen felül meg tudják itt vásárolni a húsos ételekhez való tésztákat, fűszereket, savanyúságokat, valamint a Pápai Ízek vegán termékeit is. Az ügyvezető szerint a nagy élelmiszeráruházak ugyan az elmúlt évtizedekben háttérbe szorították a hagyományos húsboltokat, hentesüzleteket, de ez nem azt jelenti, hogy nincs rájuk szükség. Csupán arról van szó, hogy újra kell gondolni, mi az a minőség és kínálat, amit a vásárlók szeretnének.

A megújulásban a Pápai fontos szerepet szán a helyben fogyasztásnak. A húsbolton belüli „falatozóknak” is van hagyománya nálunk, és az elmúlt években a húsimádók újra felfedezték ezt a semmihez sem hasonlítható gasztronómiai műfajt, amelyet lehet magas színvonalon is művelni. A járványszabályok miatt ugyan a nyitáskor még nem lehet helyben fogyasztani az új húsboltban, de amint erre lehetőség lesz, sült kolbászt, hurkát és más klasszikus „hentesbolti” ételt is kínálnak majd.

A Pápai Hús az egyik legnagyobb frisshús-szállítója a hazai boltoknak, ezért az új áruházával példát is akar mutatni, hogyan lehet modernizálni ezt a kereskedelmi formát a korszerű technológiától kezdve a helyszíni feldolgozás módján, melegétel-kínálaton át a boltdizájnig. Szappanos Péter szerint minden húsipari cégnek fontos, hogy a kiskereskedelmi láncok mellett megtalálja az alternatív értékesítési lehetőségeket is, és az igényes vásárlók számára ilyenek lehetnek a kínálatukban, szolgáltatásaikban megújuló húsüzletek.

Az újjal együtt négy kereskedelmi egységet működtető Pápai Hús a tapasztalatok alapján megvizsgálja a további üzletnyitások lehetőségét, és mindenképpen szeretné bővíteni a szakmai és üzleti kapcsolatait a hazai húsboltokkal, hentesekkel.

Szappanos Péter elmondta, hogy az elmúlt évtizedekben több nehéz időszakot is átélő Pápai Hús a gyárat 2016-ben megvásárló tulajdonos elkötelezett támogatásával sikeres reorganizációt, termék- és technológiai fejlesztést hajtott végre, az idén kétmilliárd forintos beruházásból 26 új gépet vásárolt és üzemelt be. Mindezek eredményeként a járványügyi korlátozások ellenére is kiemelkedő forgalomra számít az ünnepi szezonban.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 20., 11:20
Idén is megkönnyíti a lakáskiadással és ingatlanértékesítéssel kapcsolatos jövedelmek bevallását a NAV kérdés-felelet alapú kitöltési módja, amely tavaly debütált az eSZJA rendszerben. A fejlesztés már több mint 200 ezer magánszemélynek egyszerűsíti az adminisztrációt.
2026-04-17 17:20:00
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.