Melyik magyar település lesz a szörp fővárosa?

2021. 06. 11., 14:30

Országos internetes felmérés keretein belül keresik, hogy melyik magyar városban fogy a legtöbb szörp. A literszám mellett a finom gyümölcsszirupokkal kapcsolatos lexikális tudás is szükséges ahhoz, hogy egy település megkapja a szörp fővárosa címet. A győztes város a különleges cím mellett helyszíne lehet egy nagy, szörpöt ünneplő rendezvénynek is.

Már közel 14 ezer ember töltötte ki azt a felmérést, amelynek végére kiderül: melyik magyar település a szörp fővárosa 2021-ben. A Pölöskei Szörp kezdeményezésére indult akció jól mutatja, mennyire népszerűek a magyarok által annyira kedvelt finom gyümölcsszirupok.

„A szörp fővárosa cím odaítélésénél elsődlegesen a mennyiséget fogjuk figyelembe venni, ennél pontosabban is az ottélők által elfogyasztott átlagos literszámot. Annyit már elárulhatunk, hogy melyik az az 5 város, amelyik a TOP-ban szerepel. Ez nem más mint Debrecen, Miskolc, Budapest, Győr és Szeged. Amit még tudni kell ehhez, hogy a végleges eredményeknél mindenképpen a lakossággal arányosan fogjuk nézni a szörpfogyasztást, így kerülve el azt, hogy egyértelműen Budapest kapja a szörpfővárosi címet” – mondta Lakatos Áron, a Pölöskei Szörp social média managere.

Az elfogyasztott szörp mennyisége mellett arra is keresik a választ, hogy a lakosság mennyit tud a finom italtípusról. Az ismereteknél olyasmiket kérdeznek, hogy tudjuk-e ki alkotta meg Magyarországon a szörp szót vagy hogy egy 2017-es felmérés szerint melyik volt a lakosság kedvenc íze. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg nemcsak egy, de a kampány végén két érdekes eredményt is megosztanak majd a szörpimádókkal.

A kedvenc ízt is keresik

Az átfogó felmérés végére az is kiderül majd, hogy idén melyik íz a magyarok kedvence.

„A legkedveltebb ízeknél a sorrendet pedig egyelőre szintén titokban tartanánk, az viszont jól látszik, hogy a málna a legjobbak között szerepel, és ott van a bodza, kaktuszfüge, szőlő, de még a cola ízű szörpünk is. Ami biztos: ezek az adatok még bőven változhatnak a felmérés végéig, szóval: ha valaki nagyon szeretné, hogy az ő városa vagy az ő íze legyen a nyerő, és még nem töltötte ki a kérdőívet, akkor itt az idő” – nyilatkozta Lakatos Áron.

Így jutalmazzák a szörp fővárosát

Az elismerő cím mellett a Pölöskei roadshow keretein belül – amit idén nyárra is már terveznek – célba veszik majd a szörp fővárosát is, ahol programokkal, finom szörpökkel várják az ottlakókat - és természetesen az odalátogatókat is.

A szörpfogyasztással kapcsolatos felmérést június 25-ig lehet kitölteni. A mindössze 2 perces űrlap kérdéseinek megválaszolásával bárki részese lehet a felmérésnek, s ezzel nem csak a szörp fővárosának megválasztásához járulhatnak hozzá, hanem értékes ajándékokat is nyerhetnek.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 10., 07:15
Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban: 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forint, miközben a prémium szegmensben már 3,7 millió forint az irányadó. A jelentős kínálatbővülés ellenére a kereslet továbbra is erős, ami folyamatos árfelhajtó hatást gyakorol a piacra – írják az Otthon Centrum szakértői.
2026. 04. 09., 05:50
Januárhoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene 2026. februárban, az egy évvel korábbitól 1,5 százalékkal maradt el – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2026-04-10 12:10:00
Szinte mindegyik régiós fővárosban nőtt az az idő, amely egy 50 négyzetméteres használt lakás árának előteremtéséhez szükséges a nettó átlagfizetések alapján; a vizsgált városok közül csak Bukarestben alacsonyabb egy 50 négyzetméteres használt lakás átlagára, mint Budapesten.
2026-04-10 10:10:00
Elérhetővé vált a „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” című felhívás következő pályázati szakasza. A konstrukció célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének erősítése, különös tekintettel a piacképes termékek, technológiák és szolgáltatások létrehozására – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Innovációs Ügynökség.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS