Március 1-jén emeli a fizetéseket az Auchan

2021. 01. 28., 11:00

Az Auchan Retail Magyarország döntött a 2021-es béremelésről. A legnagyobb állományt kitevő, nem vezető beosztásban dolgozó áruházi munkatársak alapbére – a garantált bérminimumnál, illetve a minimálbér jogszabályban előírt emelésénél magasabb mértékben – átlagosan 5,6 százalékkal emelkedik március 1-től. A legalacsonyabb belépő alapbér pedig 6,2 százalékos emelést követően bruttó 260 000 forint lesz. 2019-től a vállalat közel 4,8 milliárd forintot fordít bérfejlesztésre, továbbá az elmúlt egy évben több mint 200 új munkahelyet teremtett és 600 munkatársat vett fel.

Az Auchan Retail Magyarországnál a 2021-es bérstratégiájának megfelelően a nem vezető beosztásban dolgozó áruházi munkatársak alapbére tehát átlagosan 5,6 százalékkal emelkedik március 1-től. A legalacsonyabb belépő alapbér pedig 6,2 százalékos emelést követően bruttó 260 000 forint lesz.

A márciusi béremelésen túl az áruházi szakértő szintű munkatársak esetében a gazdasági célok megvalósulása és az egyéni teljesítmény függvényében, az év második felében egy további béremelést tervez a vállalat. Ezzel a kétlépcsős emeléssel a béremelés mértéke elérheti a 7,1 százalékot a szakértő munkavállalóknál.

Az Auchannál az árufeltöltő és pénztáros pozíciók mellett számos más szakma is megtalálható. 2021 júliusától egy szakértő szintű pék bruttó jövedelme elérheti a 395 ezer forintot, az online áruházban dolgozó kiszállítói szakértő munkatársé pedig az 514 ezer forintot is.

Az alapbér-emelésen kívül a vállalat továbbra is biztosítja a bruttó 7 600 forint értékű Auchan Cafetéria kártyát és az 5 százalékos vásárlási kedvezményt, valamint fenntartja a kiemelt kockázati élet-, baleset- és betegségbiztosítást, továbbá a piacon egyedülálló részvényesi programját, amellyel minden munkatárs élhet. Ezenfelül új juttatási elemként a jogszabályi kötelezettségen felül az Auchan a munkavállalók munkába járásának költségeit is jelentősen támogatja.

Érdemes megemlíteni azt is, hogy az Auchan a járványügyi korlátozásokban előírt 19 órás boltbezárás miatt nem csökkentette sem a munkaóraszámokat, sem a béreket.

Az Auchan Retail Magyarország és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete közötti bérmegállapodásról szóló többfordulós tárgyalásokon a vállalat többször megújította ajánlatát, de az egyeztetés végül megegyezés nélkül zárult. 

„Az idei évet jellemző bizonytalan gazdasági környezetben az egyik legfontosabb feladatunk a munkahelyek megőrzése. Vállalatunk eredményessége a munkatársaink teljesítményén alapul, így mindenképpen olyan munkahelyet és jövedelmet szeretnénk biztosítani számukra, ami a munkaerőpiacon is versenyképes. Az Auchannál díjazzuk a profizmust, a szakmai teljesítményt, ezt pedig a javadalmazásunkon is látszik. Bízunk benne, hogy az idei béremelésekkel még vonzóbbá tudjuk tenni vállalatunkat a munkavállalók körében” – mondta Dominique Ducoux, az Auchan Retail Magyarország vezérigazgatója.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-03 11:48:28
Melyik beszállító ne ismerné a végeláthatatlannak tűnő procedúrát, amíg egy multi céghez bekerül? Sok esetben protekció vagy ismeretség nélkül szinte lehetetlen eljutni az illetékesig. Ezen próbál segíteni egy újonnan indult ingyenes online platform.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS