Ezekért is szakmai elismerésekben részesítették a SPAR-t

2019. 06. 18., 16:00

A SPAR Magyarország a tavalyi hűségakcióiért, kampányaiért, fejlesztéseiért idén több fontos kereskedelmi, reklám- és marketingszakmai elismerésben részesült. Első helyezett lett többek között a cég SPAR enjoy. termékcsaládot népszerűsítő gerillamarketing akciója, díjat kapott az Ország Szíve kampány és az ÉT&REND című receptkönyv is, valamint példaértékűnek tartották a SPAR és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Adni Öröm! elnevezésű karácsonyi adománygyűjtő kezdeményezését.

Az idén tizenegyedszer elnyert Superbrands-díj mellett a SPAR számos újabb elismeréssel gyarapította szakmai és közönségdíjai számát. Év kereskedője díjat kapott a Disney-től a közös hűségakcióért és a nyereményjátékokért: a mesebirodalom ikonikus figuráival színesített kampányok a gyermekek és felnőtt családosok körében nagy népszerűségnek örvendtek.

Emellett „Az Év boltja" versenyen négy kategóriában is elismerő oklevéllel jutalmazták a Batthyány-téri SPAR üzletet külseje, kínálata miatt. A népszerű áruház tavaly újult meg teljeskörűen, amelyet a vásárlók is közönségdíj-győztesnek szavaztak meg egy online felmérés keretében. Emellett ugyanezen a versenyen első helyezést ért el a tárnoki Lukoil töltőállomáson létesült DESPAR egység is – benzinkúti shop kategóriában.

A SPAR Magyarország mindent megtesz, hogy minél szélesebb körben ismertesse meg az osztrák családi tulajdonban lévő vállalatot, mint olyan munkahelyet, amelyre hosszú távon lehet számítani. Idén hatodik alkalommal adták át a Randstad Employer Brand Research 2019 díjait. A felmérés eredményei alapján a legismertebb munkaadónak járó címet a SPAR vehette át.

Újra elismerték az Adni Öröm! kampányt is: a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közös élelmiszeradomány-gyűjtő akció két elismerést gyűjtött be a közelmúltban. A Hipnózis 2019 reklámszakmai szemléjén bronzdíjjal tüntették ki a kezdeményezés 2018-as kommunikációját. Az adománygyűjtés társadalmi üzenetének tolmácsolását ismerték el a Magyar Reklámszövetség 2019-es Arany Penge-díjátadóján is, ahol a SPAR egyedi CSR-kampánya Bronz Penge-díjat kapott a PR/CSR kategóriában.

A SPAR nyolc másik tavalyi kampányát is kiemelten nagyra értékelte a szakmai zsűri Az Év promóciója versenyen az online-digitális, illetve a kereskedelmi kategóriákban. Első helyezést ért a SPAR enjoy. „emberi traffipax" kampánya, második díjat kapott az Ország Szíve kampány és a Disney Cooking hűségakció, valamint harmadik lett „A SPAR-ral finomabbak a reggelek” promóció, továbbá különdíjat érdemelt ki a SPAR ÉT&REND receptkönyv.

Az Év promóciója reklámversenyen mindemellett az online-digitális kategóriában 1. helyezéssel díjazták az áruházlánc egyedülálló gyermeknapi meglepetéskezdeményezését, melynek során a gyerekek Ördög Nóri, a SPAR háziasszonya segítségével azt hozhatták el a záróra utáni pesterzsébeti áruházból, ami a szívüknek a legkedvesebb. A neves szakmai megmérettetésen bronzelismerést kapott a vállalat speciális húsvéti akciója, a Dévényi Tibi bácsival készült retró játék, a Sonkatorpedó is, illetve oklevéllel honorálták a SPAR Kutya-macska szépségverseny-felhívását, amelyen a házi kedvencekre lehetett szavazni.

A rendhagyó „traffipax kampány” a SPAR saját márkás szendvicscsaládját népszerűsítette: egy gerillamarketing akció keretében mérték a reggeli órákban a budapesti Széll Kálmán téren a járókelők sebességét. A sietősen haladókat ajándékkal, egy finom SPAR enjoy. szendviccsel lepték meg a szervezők. Az akciónak egy fontos társadalmi felelősségvállalási része is volt: minden eladott szendvics árából 10 forinttal segítette a Mosoly Alapítványt a vállalat.

Az Ország Szíve kampány arra ösztönözte a vásárlókat, hogy elinduljanak felfedezni Magyarország páratlan nevezetességeit. A kezdeményezésben a SPAR kiválasztott az ország számos látnivalója közül tizenhatot, ahonnan a látogatók egy selfie feltöltésével jelentkezhettek be. A cég a kampány elején azt a vállalást tette, ha legalább ezer kép beérkezik a kampány végéig, akkor 1.000.000 forintot adományoz a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak. Már a kampány első hetében összegyűlt az adományhoz szükséges képmennyiség, végül pedig a résztvevők lelkesedésének köszönhetően az összesen több mint 3.500 feltöltött kép segítségével augusztus 20-án „megdobbant” az Ország Szíve is.

A „SPAR-ral finomabbak a reggelek” kilenc hónapja során az RTL Klub Reggeli című műsora „Kifőzde" rovatában 199 adáson keresztül minden nap más és más híresség készített harapnivalót az áruházlánc biztosította alapanyagokból. A cég saját márkás árukínálata, és a Regnum Húsüzem termékválasztéka mellett a tévéközönség jobban megismerhette a SPAR Életmód Programját is. Az adásokat követően a konyhai kisfilmek a leglátogatottabb gasztroportálokon és a közösségi médiafelületeken is megjelentek.

A SPAR Életmód Program örömteli újdonságát jelentette a tavaly szeptemberben megjelent ÉT&REND életmód- és receptkönyv. A minden étkezést magába foglaló receptgyűjteményt Turcsák Katalin táplálkozástudományi szakember terméktippjei és tápérték-kalkulációi, valamint Tóth „Bio” Gábor élelmiszerszakértő értékes információi egészítették ki. A táplálkozási tippekhez profi testedzők, Bakonyi Panni és Bene Marci által kidolgozott tornázási tanácsok társulnak.

„Vállalatunk a piacra lépése óta következetes márkaépítési stratégia mentén végzi tevékenységét. Az elnyert díjaink és nemzetközi tanúsítványaink igazolják, hogy a SPAR, mint márka legfontosabb értéke a minőség és a megbízhatóság, ami egybecseng vásárlóink elvárásaival is. Minden szakmai elismerés fontos visszajelzés számunkra, hogy jó úton járunk a vásárlók megszólításában és minőségi kiszolgálásában” – mondta Maczelka Márk kommunikációs vezető.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS