Black Friday-mérleg: 6 milliós tévé, 76 forintos jégkaparó

2021. 12. 02., 11:41

Nem éreztette hatását az elektronikai eszközökhöz nélkülözhetetlen félvezető alkatrészek hiánya a MediaMarkt Black November akciósorozatának eredményein. 2021 akciós időszakának forgalma több mint 10 százalékkal múlta fölül az előző évit. Az idei slágertermék a nagyértékű televízió volt: a legnagyobb összegű vásárlás, majdnem 6 millió forint értékben, egy LG televízió esetében történt, de a 3 millió forintos csúcskészülékek is szép számmal fogytak. Nemhiába készültek a valaha volt legnagyobb mértékű raktár- és szállítói kapacitással az áruházláncnál; volt olyan televíziótípus, amelyből 1000 darab is fogyott egy hétvégén.

A globális chiphiány és az ellátási láncban jelentkező átmeneti fennakadások miatt sokan számítottak a műszaki kiskereskedelem belassulására. De a MediaMarkt forgalmi adatai alaposan rácáfoltak a pesszimista várakozásokra. Az áruházlánc november 29-én zárta a három hétvégét felölelő Black November-akciósorozatát, amelynek forgalma 10 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának eredményét. Kereskedelmi szempontból a november 19-22. közé eső hétvége lett a legerősebb. Általában 1 percen belül minden napon megtörténtek online az első vásárlások (a rekord idén 31 másodperc), vagyis nagyon sokan készültek tudatosan erre az időszakra.

„Mindenki megtalálhatta nálunk a számára legkedvezőbb ajánlatot és – a felkészülés részeként 70%-kal bővített raktárkapacitásunknak köszönhetően – a kiválasztott terméket haza is tudta vinni”– mondta Szilágyi Gábor, a MediaMarkt ügyvezetője.„Az akciós időszak meghosszabbításával el tudtuk kerülni a tömegjeleneteket, ami a vásárlók és kollégáink egészsége szempontjából is fontos volt.”

Ebben az évben legtöbbet egy majdnem hatmillió forint értékű LG televízióért fizettek, a készüléket webáruházon keresztül vitte el az egyik vásárló. 3 millió forintos áron is fogytak a tévék – jellemzően a fizikai áruházakból –, de a Sony vezeték nélküli fülhallgatói és az Oral-B fogkefék is bekerültek 2021 slágertermékei közé. Legolcsóbban egy 76 forintos, akciós jégkaparóhoz jutott hozzá online az új tulajdonosa, igaz, ezt nem önmagában vitte el.

Az online vásárlások térnyerése feltartóztathatatlan, de Szilágyi Gábor állítja, ez nem pusztán a pandémia hatásának tudható be. Szerinte a markáns webáruházi növekedésben legalább akkora szerepet játszott az is, hogy a vásárlók elérhettek szinte minden olyan kényelmi szolgáltatást a webáruházon keresztül, amiket korábban jellemzően az üzletekben tudtak igénybe venni: például garanciakiterjesztést, vagy a műszaki eszközök beállításának megrendelését.

„A digitális fejlesztések stratégiai fontosságú terület számunkra, ugyanakkor a jövőben is a lehető legmagasabb színvonalon szeretnénk kiszolgálni azokat a vásárlóinkat, akik inkább a fizikai áruházainkban vásárolnának, a termékek megtekintése, esetleg kipróbálása, valamint a szakértő kollégáinkkal való személyes konzultáció után. Egy olyan, a fizikai és online értékesítésre egyaránt építő üzleti modellben látjuk a jövőt, amelyben minden vásárlónk pontosan ott és úgy jut hozzá az általa vágyott termékhez vagy szolgáltatáshoz, ahol és ahogy neki az a legoptimálisabbtette hozzá Szilágyi.

„Az áruházi szolgáltatásaink is nagyon népszerűek voltak az idei Black November időszak alatt, például az áruházi Okospultoknál nagyon sokan igényeltek fóliafelhelyezést a vásárolt okoseszközre”– mondta az ügyvezető.

A karácsonyi bevásárlás időszaka november elején indult, és az áruház tapasztalatai szerint egészen december 24-ig húzódik.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS