A kis bioboltok az elsők között mehetnek csődbe

2022. 07. 19., 19:27

Vajon milyen mértékű drágulást hajlandóak még elfogadni a vásárlók? Ez a kérdés már minden szektorban felmerül, napi beszédtéma a bioboltok és patikák értékesítőknél és a beszállítóknál is. Kérdéses továbbá, hogy ősztől mennyire lesz pénze a vásárlóknak, milyen áron fogják még a termékeket megvenni? Jelen körülmények csökkenthetik a márkahűséget, illetve az üzletek között is egyre nagyobb verseny alakulhat ki – hívta fel a figyelmet Jánvári András, a Multi-vitamin.hu ügyvezető igazgatója.

A kis online cégek járhatnak a legrosszabbul

„Online területen még sokkal érzékenyebb ez a kérdés, ugyanis sok cég nincs felkészülve a folyamatos árváltozásra. Ez nagy terhet jelent a pár fős cégeknek, ugyanis könnyen lehet, hogy most havonta többször is módosítani kell az áraikon, miközben korábban erre csak egyszer volt szükség évente. Ha nem tudnak időben reagálni, akkor előfordulhat, hogy veszteségesen értékesítenek” – mutatott rá Jánvári András.

Az segíthet a piacnak, hogy az elmúlt két-három évben, leginkább a pandémia miatt az emberek életében fontos szempont lett az egészségmegőrzés, így hajlandóak költeni a vitaminokra, tudatosult ezek fontossága.

„Emellett azonban azt is nehéz megjósolni, hogy vajon mikor érkezik el az a lélektani határ, ami felett már nem lesznek hajlandóak erre költeni az emberek, és inkább ismét elkezdenek lemondani ezekről a termékekről” – tette hozzá az ügyvezető.

Piaci átrendeződés a kereskedők és a beszállítók oldalán

„Az alapanyagok árai mellett a logisztikai költségek is egyre drágulnak, a gyártók esetében látványos a piaci ár növekedése, és az egész ágazatot sújtja az árfolyamok elszállása. A vitaminok piacán nincsen lehetőség hazai termelésre, ugyanis lehet, hogy a tablettákat itthon készítik, azonban az alapanyagok a legtöbb esetben a világ másik végéről, például Kínából érkeznek, ami nagy mértékben növeli az előállítási költségeket” – magyarázta a szakértő.

„Azok a kereskedők, akiknek van raktáruk és kellő likviditásuk, készleteznek amennyire tudnak, de ebben kockázatot jelent, hogy a piaci trendek folyamatosan változnak. A mi piacunkra is egyre jellemzőbb, hogy az ismert márkák helyett elkezdik a vásárlók az olcsóbbakat preferálni. Ez egyelőre a reformélelmiszerek esetében érezhető, azonban a vitaminoknál is kezd egyre jellemzőbb lenni" – mondta Jánvári András.

Egyre több a megbízhatatlan webshop

Az elmúlt két évben sokat lehetett hallani, hogy milyen jól járnak azok, akiknek webáruházuk van, és ők lesznek a gazdasági átalakulás nyertesei.

„Mindez igaz volt 2020-ban, azonban összességében a pandémia előidézte változások azt okozták, hogy nagyon nagy arányban jelent meg konkurencia. Sajnos a vitaminok piacán is sok olyan webáruházat nyitottak, amelyek leszerződtek egy-egy nagykereskedéssel, majd otthon csomagolták be a termékeket. Az olcsóbb árak elsőre talán vonzónak tűnnek, azonban akkor van baj, amikor egy vásárló mást kap, mint amit rendelt vagy esetleg a szavatossági ideje rossz a terméknek, a weboldalon pedig még egy telefonszám sincs feltüntetve" – hívta fel a figyelmet az online kereskedelmi szakértő.

Egyre pesszimistább a hangulat

Az elmúlt hét eseményeit és változásait követően a piac egyre nagyobb része kezd pesszimistává válni, hiszen kérdéses, hogy a vásárlók meddig engedhetnek meg még maguknak egy-egy terméket.

„Sajnos azt már most is lehet látni, hogy az egy-két fős bioboltok jelentős része meg fog szűnni, ugyanis a jelenlegi körülmények között nem fognak tudni az árérzékeny vásárlók számára megfelelő árakat, a vásárlók többi részének pedig megfelelő szélességű árukészletet fenntartani ezekben az üzletekben” – hívta fel a figyelmet Jánvári András.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 16., 10:15
A lakásra vonatkozó bérleti jog jelentős értéket is képviselhet. Azonban a jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy a bérlő a hagyományos értelemben eladja a lakásbérleti jogát. Lehetséges a lakásbérleti jog cseréje? Mire és milyen módon van lehetősége a bérlőnek? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.
2025-04-17 13:15:00
Gigantikus gyermekjátékkal találkozhat az, aki április 17-én a budapesti Fashion Street környékén jár, amelyen egy 99 százalékos árengedményt sugalló címke is látható. A mackót valójában nem lehet megvásárolni és hazavinni, viszont még az árának egy százalékát sem kell kifizetnie annak, aki szeretné, hogy – racionális méretű és értékű, – sporteszközök és élmények tegyék szebbé a gyermekotthon lakóinak életét.

  Rovathírek: HIPA

A globális értékláncok megroppanásához és teljes átszervezéséhez vezethet a vámok újabb korszakának beköszönte a világgazdaságban, azonban a beruházásösztönzésnek ebben az új helyzetben is bőven maradt mozgástere – írja friss bejegyzésében Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.
Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.
Megérkeztek a hazai lízingszerződések tavalyi számai, amelyek összességében ugyan növekedést mutatnak, de tanulságos megnézni a részleteket, hiszen komoly eltérések jelentek meg az egyes szegmensek között, és ennek nyomós okai vannak. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a BizniszPlusznak kifejtette, hogy szervezetük éves jelentéséből milyen következtetéseket érdemes levonni a magyar vállalkozások helyzetéről és lehetőségeiről, illetve magának a lízingpiacnak az alakulásáról.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.