A Dreher jelenti: jelentősen nőtt az igény a prémiumsörök iránt

2018. 11. 06., 12:00

Egyre nagyobb az igény a prémium és szuperprémium sörök iránt Magyarországon. Csak az elmúlt egy évben 23 százalékkal nőtt a kategória forgalma, 2018 első felében pedig 27 százalék volt a növekedés – közölte a Dreher Sörgyárak Zrt.

A társaság, amely tavaly március óta a japán Asahi Csoport részeként működik, hosszú távú stratégiájának középpontjában a prémium portfólió kialakítása áll, egyrészt prémium és szuperprémium termékek hazai gyártásával, másrészt nemzetközi márkák importálásával.

Ennek egyik lépéseként vezették be a magyar piacra a több mint 70 országban forgalmazott Peroni Nastro Azzurot is, amely Olaszország egyik legnépszerűbb sörmárkája, és világszerte az egyik legkeresettebb olasz sör.

Az MTI kérdésére a cég közölte, hogy a Peroni Nastro Azzuro gyártását nem tervezik Magyarországra hozni, az továbbra is Padovában készül. A Peroni fogadtatása az eddigiek alapján a magyar piacon pozitív, ám mivel egyelőre a márkaépítés szakaszában vannak, a tervezett értékesítési számokat a cég nem közölte.

A Dreher Sörgyárak Zrt. 2017-ben 2,3 millió hektoliter sört értékesített belföldön, piaci részesedése 34,7 százalék volt. A 2017. április 1-december 31-re vonatkozó általános üzleti évet záró eredménykimutatás szerint az értékesítés nettó árbevétele 46,4 milliárd forint, az adózás előtti eredmény 473,7 millió forint volt.

Az Asahi Breweries Europe Ltd. öt régióbeli országban (Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Románia) van jelen, 11 sörgyárral, 7800 embert foglalkoztat és a világ több mint 50 országába exportál sört. Az Asahi Csoportot 1889-ben alapították, a sörgyártáson és értékesítésen túl más alkoholos italokat, üdítőket és élelmiszert is árul. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-25 08:41:00
2023 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 559 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 385 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2023-09-23 17:45:00
Az egész országban várható csapadéknak köszönhetően csökken a tűzveszély, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal egyeztetve 2023. szeptember 24-től az ország egész területén visszavonja a tűzgyújtási tilalmat.
2023-09-23 11:30:00
A Komáromban készült és nyár elején a Dunán, majd a Sió-csatornán a Balatonhoz szétszerelt állapotban eljuttatott hajók közül egy kompot és egy katamaránt már sikerült összeszerelni, de még hátravan a beüzemelés, a hatósági szemlék, és a személyzet betanítása – tájékoztatott Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS