Pénteken teszi le az esküt Matolcsy György

2019. 02. 28., 10:30

Újra Matolcsy Györgyöt nevezi ki a Magyar Nemzeti Bank elnökévé – a miniszterelnök javaslatára – Áder János köztársasági elnök.

Matolcsy Györgyöt, az MNB eddigi vezetőjét március 4-ei hatállyal hat évig terjedő időtartamra nevezi ki a köztársasági elnök – közölte csütörtökön a Köztársasági Elnöki Hivatal.

Az ünnepélyes eskütétel pénteken lesz a Sándor-palotában.

Matolcsy György jelenlegi jegybankelnök 2013. március 4-én lépett hivatalba, akkori megbízatása idén március 3-án szűnik meg.

A jegybankról szóló törvény szerint az MNB elnökének megbízatása hat évre szól, és egy személy legfeljebb két alkalommal töltheti be a tisztséget.

Matolcsy György a héten az Országgyűlés Gazdasági bizottsága ülésén kifejtette: a jegybank az elmúlt hat évben képes volt mandátumai előírásait ellátni és hozzájárult egy kivételes növekedési fordulathoz.

Magyarország valamennyi makro- és mikrogazdasági mutatója kedvező képet mutat, ennek elérésében jelentős szerepet játszott az elmúlt években az MNB is.

A központi pénzintézet 2013-tól teljesítette három mandátumát, elérte az árstabilitást, amit az inflációnak a három százalék körüli, plusz-mínusz egy százalékpontos sávon belüli tartása jelentette, biztosította az ország pénzügyi stabilitását, és segítette a kormányt a gazdaságpolitikája megvalósításában.

A gazdasági bizottság kormánypárti képviselői egyhangú támogatásával, 10 igen és 5 nem szavazat mellett támogatta Matolcsy György újbóli jelölését az MNB elnökévé. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS