Már száz hallgató nyerte el az MNB kiválósági ösztöndíját a Széchenyi István Egyetemről

Már száz hallgató nyerte el az MNB kiválósági ösztöndíját a Széchenyi István Egyetemről
2023. 02. 07., 21:11

A győri Széchenyi István Egyetem újabb tizennégy hallgatója nyerte el a Magyar Nemzeti Bank kiválósági ösztöndíját. Velük együtt az elmúlt hét évben az intézményből már száz tehetséges fiatal részesült a rangos elismerésben. A támogatás jelentős segítséget és pluszmotivációt jelent a számukra.

A Magyar Nemzeti Bank kiválósági ösztöndíjára hetedik éve pályázhatnak a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának tehetséges hallgatói, akik kiváló tanulmányi eredményeik mellett valamilyen tudományos, illetve közéleti tevékenységet is végeznek. Az idei nyertesek közül tizenketten alapszakos hallgatók, akik gazdálkodási és menedzsment, illetve kereskedelem és marketing, míg ketten mesterszakos hallgatók, akik vezetés és szervezés, illetve nemzetközi gazdaság és gazdálkodás szakon folytatják tanulmányaikat. A tíz hónapra szóló ösztöndíj havi összege 50 ezer forint.

„A Széchenyi István Egyetemnek és a gazdaságtudományi karnak is különösen fontos a tehetséggondozás, ezért is büszkeség a számunkra, hogy a Magyar Nemzeti Bank ösztöndíját újabb tizennégy hallgatónk vehette át” – fogalmazott dr. Csicsmann László dékán a kari átadó ünnepségen. Hozzátette: az intézmény régóta jó kapcsolatot ápol a Magyar Nemzeti Bankkal, amelynek kiválósági ösztöndíja valódi értékmérő a fiatalok számára.

„Közgazdasági képzésünk az idén harminc éves, ráadásul folyóiratunk, a Tér-Gazdaság-Ember a tizedik évadát éli, vagyis kettős évfordulót ünneplünk. Az ünnep fényéhez a hallgatók kiemelkedő eredményei jelentősen hozzájárulnak” – mondta.

A dékán kiemelte, hogy a kar a fejlődés útját járja, több nemzetközi akkreditáció megszerzését is célul tűzte ki, hogy hamarosan a világ legjobb gazdasági iskolái között tartsák számon. Aláhúzta, a képzéseket még gyakorlatiasabbá, projektszemléletűvé alakítják, amely tovább erősíti a korszerű, használható tudás megszerzését, az egyetemet körülvevő gazdasági ökoszisztéma elvárásainak való megfelelést.

A tatabányai Pataki Zsófia az egyetem negyedéves kereskedelem és marketing szakos hallgatójaként nyerte el a kiválósági ösztöndíjat. Az intézményben megszerzett tudást tudományos diákköri (TDK) dolgozat írásával is kamatoztatta, a Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium tagjaként pedig aktív társadalmi szerepvállalással, munkacsoport-vezetőként segítette a szervezet munkáját.

„Az egyetemen tanultakat a szakkollégium által szervezett kurzusokon további ismeretekkel tudtam gyarapítani, és igyekeztem kihasználni azokat a lehetőségeket, amelyek a szakmai tudásomat bővítik. Az ösztöndíj nem csupán anyagi támogatás, de hatalmas elismerés is, ami sokat jelent a számomra. A hallgatók körében ez rendkívül rangos elismerésnek számít, büszkeséggel tölt el, hogy én is elnyertem” – fogalmazott Zsófia.

A felvételen az egyetem MNB kiválósági ösztöndíjas hallgatói és dr. Csicsmann László dékán.

(Fotó: Májer Csaba József)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-02 15:20:00
A Duna House Cégcsoport havi tranzakciószám becslése szerint 2023 novemberében országosan 8800 lakóingatlan cserélt tulajdonost; a cégcsoport pénzügyi márkája, a Credipass hazai adatai szerint a hónap folyamán 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2023-12-02 11:20:00
2023 III. negyedévében hazánkban a helyközi személyszállítás teljesítménye 8,4 százalékkal nőtt, az áruszállításé 11 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS