Kihirdették a Prima Primissima díj idei jelöltjeit

Kihirdették a Prima Primissima díj idei jelöltjeit
2023. 09. 29., 20:10

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Művészetek Palotájában.

A művészet és kultúra megőrzésének, fejlesztésének, valamint a hazai tudományosság támogatásának céljával hívta életre 2003-ban a Prima Primissima díjat a kezdeményezést gondozó alapítvány. A díjjal a művészet, tudomány, sport és oktatás, ismeretterjesztés terén ismerik el évről évre a hazai és határon túli magyarság legjobbjait.

Az egyedi elismerést ezúttal is tíz kategóriában ítéli oda az alapítvány hattagú kuratóriumából álló zsűri.

„A díj létjogosultságát és szakmai nívóját jól mutatja, hogy az elmúlt tíz év – mióta az OTP Bank gondozza és finanszírozza a díjat – egyikében sem érkezett ilyen sok jelölés a Prima Primissima díjra” – mondta Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának elnöke.

A díjat gondozó alapítvány a közösségi média felé is nyit annak érdekében, hogy minél szélesebb közönség értesüljön az információkról. Az idei évtől Instagram oldala is létezik az elismerésnek, az új és meglévő social media felületeken elsősorban a díjazottak gondolatait ismerhetik meg az érdeklődők sikerről, példaképekről, a kölcsönös tanulás jelentőségéről.

Az idei Prima Primissima-jelöltek

Magyar irodalom kategóriában Füzesi Magda költő, író, Kontra Ferenc író, költő, műfordító, szerkesztő és Szabó T. Anna költő, író, műfordító.

A Magyar színház-, film- és táncművészet kategória primái idén Csákányi Eszter színművész, Lázár Kati színművész, rendező és Tarr Béla filmrendező, forgatókönyvíró.

Magyar képző- és iparművészet kategóriában Drozdik Orsolya (Orshi) képzőművész, feLugossy László festőművész, performer és Lukácsi László üvegszobrászművész kapott jelölést.

Magyar tudomány kategóriában Kiss L. László fizikus, csillagász, akadémikus, Prószéky Gábor, matematikus, nyelvész, egyetemi tanár, az MTA doktora és Sólyom Jenő, fizikus, akadémikus lettek Prima díjazottak.

Magyar oktatás és köznevelés kategóriában a romatelepeken élők esélyegyenlőségét támogató BAGázs Közhasznú Egyesület, Csáki Csaba műszaki tanár, festő-mázoló-tapétázó mester és Katz Sándor középiskolai matematika-fizika szakos tanár vehet át Prima díjat.

Magyar építészet kategóriában Prima díjat kapott Csillag Katalin építész, Ferencz Marcel építész, egyetemi tanár és Hegedűs Péter építészmérnök.

Magyar ismeretterjesztés és média kategóriában az M4 Sport, televíziós sportcsatornának, Tóth Szabolcs Töhötöm újságíró, podcasternek és a Virtuózok, klasszikus zenei tehetségkutató és ismeretterjesztő műsornak ítélt oda Prima díjat a kuratórium. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS