Ismét lehet jelentkezni a kutatási és innovációs menedzserképzésre

2020. 09. 02., 13:15

Még várják az érdeklődők jelentkezését a Budapesti Corvinus Egyetem és a Pannon Egyetem kutatási és innovációs menedzser szakirányú képzésére – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára hozzátette, a hazai innovációs rendszer megújításának egyik legfontosabb célkitűzése, hogy az egyetemi tudásközpontok és a vállalati szféra szoros együttműködése elősegítse a kutatás-fejlesztési tevékenység gyakorlati hasznosulását.

Schanda Tamás kiemelte, hogy napjainkban egyre inkább nő az igény a sokoldalú, menedzserszemléletű szakemberek iránt. A végzett szakemberek képesek lesznek tudományos alapú innovációkat nemzetközi szinten is piacképes termékké és szolgáltatássá fejleszteni, rendelkeznek majd projektmenedzseri és vezetői képességekkel, továbbá alkalmasak lesznek a versenyszférában megvalósuló innovációs programok vezetésére, valamint elméleti kutatási projektek irányítására is.

Az immár második alkalommal induló képzés célja olyan szakemberek felkészítése a munkaerő-piaci elvárásokra, akik rendelkeznek a kutatásfejlesztési és innovációs projektek menedzseléséhez szükséges elméleti és gyakorlati ismeretekkel és készségekkel, képesek az innovációs területen működő szervezetek fejlesztési projektjeinek magas színvonalú tervezésére, előkészítésére, megvalósítására, valamint az eredmények fenntartásához szükséges tevékenységek ellátására, illetve a tudományos kutatómunkára és felkészültek a doktori képzésben való részvételre.

Birkner Zoltán, az NKFI Hivatal elnöke a képzéssel kapcsolatosan elmondta, hogy az innovációs ökoszisztéma megújulásában fontos lépés az egyetemi szakirányú továbbképzés megjelenése és folyamatossága. Cél, hogy az egyetemi tudásbázisokra támaszkodva egyre több piacorientált együttműködés alakuljon ki a kutatók és a vállalkozások között, ez pedig megnöveli a keresletet az olyan szakemberek iránt, akik a két szférát összekapcsolva alkalmasak a KFI projektek magas színvonalú tervezésére, előkészítésére, valamint fenntartható és koordinált megvalósítására.

A szakirányú továbbképzésre a Corvinus Egyetemen szeptember 15-ig, míg a Pannon Egyetemen szeptember 25-ig lehet jelentkezni. (ITM Kommunikáció)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 04. 16., 09:10
Kötelezővé teheti a munkáltató a túlórát? Van beleszólása a munkavállalónak a kötelező túlóra elrendelésébe? Megtagadhatja a munkavállaló a túlórázást vagy minden esetben köteles eleget tenni a munkáltató ilyen irányú utasításának? A kérdésekre dr. Kocsis Gergely ügyvéd válaszol.
2024-04-19 20:10:18
A 2023-2027. közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk megújult formában új honlapon, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el.
2024-04-19 17:10:00
A kutatás-fejlesztés nyomán létrejövő szellemi alkotások hatékony védelmének és hasznosításának elősegítése a célja a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat megújított együttműködésének.
2024-04-19 16:10:00
Az Országos Atomenergia Hivatal elindította Instagram oldalát, amelynek célja az ismeretterjesztés: rövid, szórakoztató posztok formájában mutatja be az atomenergia és annak békés célú alkalmazásához kapcsolódó érdekességeket elsősorban a diákoknak, illetve mindenkinek, aki az atomenergia iránt érdeklődik.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...
Az egészségpénztári befizetések ugyan nem a legelsők a fontossági sorrendben, amire félre akarunk tenni, de előkelő helyre kúsztak fel az utóbbi években Magyarországon. Annak ellenére, hogy milyen kedvező – és a közhiedelemmel ellentétben elérhető – megoldásokat nyújtanak a magáncélú megtakarítások, a magyar társadalom iszonyatos összeget fizet ki zsebből a magánegészségügyben. Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke az ÖPOSZ legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei nyomán vázolja honfitársaink hozzáállását a kérdéshez és egyértelmű választ ad rá, hogy hogyan járhatnánk jobban, ha tudatosabban tennénk félre. Fontos: akár havi párezer forintnak is van értelme, sőt!
A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Az Országos Atomenergia Hivatal elindította Instagram oldalát, amelynek célja az ismeretterjesztés: rövid, szórakoztató posztok formájában mutatja be az atomenergia és annak békés célú alkalmazásához kapcsolódó érdekességeket elsősorban a diákoknak, illetve mindenkinek, aki az atomenergia iránt érdeklődik.