Melyek a házastársi öröklés új szabályai?

2023. 09. 19., 10:19

Az örökhagyót túlélő házastárs az örökhagyó törvényes örökösei közé tartozik. Manapság is gyakran tapasztalható féleértés azzal kapcsolatban, hogy az özvegy az örökhagyó hagyatékából miként örököl. Ennek oka, hogy a jelenlegi Polgári Törvénykönyvet megelőző időszakban az özvegy öröklése hosszú ideig a jelenlegitől eltérően történt. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

Házastársi öröklés végrendelet esetén

A végintézkedésnek elsőbbsége van a törvényes öröklés szabályaihoz képest. Ez azt jelenti, hogy elsősorban az örökhagyó által tett végintézkedés határozza meg, hogy a hagyatékát kik és milyen rendben örököljék. Amennyiben az örökhagyó végintézkedése csak a vagyonának egy részére terjed ki, akkor e vagyonrészre vonatkozó öröklést a végintézkedés határozza meg. Az egyéb vagyona pedig a törvényes öröklés rendje szerint öröklődik.

Ha tehát az örökhagyó végintézkedést tesz, akkor ebben meghatározhatja azt is, hogy mit kíván házastársára hagyni. Ilyen végintézkedés lehet elsősorban az örökhagyó végrendelete. Arra is van lehetőség, hogy az örökhagyó öröklési szerződésben tegye örökösévé házastársát.

Természetesen előfordulhat, hogy az örökhagyó végrendeletében nem hagy semmilyen vagyontárgyat a házastársára. Az is lehetséges, hogy a házastárs végrendeletbe foglalt örökrésze a kötelesrész mértékét sem éri el. Ebben az esetben, a házastárs kötelesrészre tarthat igényt, amennyiben ennek további törvényi feltételei is fennállnak.

Házastársi öröklés leszármazók mellett

Végintézkedés hiányában az öröklés rendjét a Polgári Törvénykönyv szabályozza (törvényes öröklés). A házastárs öröklése jelentősen átalakult a Polgári Törvénykönyv 2014-es hatályba lépésével. A korábbi szabályok szerint az örökhagyó vagyonát elsősorban a leszármazói (gyermekek, unokák stb.) örökölték. A házastárs mindannak a vagyonnak a haszonélvezetét örökölte, amelyet egyébként nem ő örökölt. A házastársi öröklés jelenlegi szabályai ettől jelentősen eltérnek.

Leszármazók általi öröklés esetén a házastársat holtig tartó haszonélvezeti jog illeti az örökhagyóval közösen lakott lakáson és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon. A hagyaték többi részéből pedig a túlélő házastársat egy gyermekrész illeti meg.

Ha az örökhagyónak 3 gyermeke és túlélő házastársa volt, és a hagyatékában volt egy közösen lakott lakás fele része, egy gépjármű 1/2 tulajdona és egy értékpapírszámla 1/2 tulajdona, akkor a törvényes öröklés a következőképpen alakul. A közösen lakott lakásból az örökhagyót illető tulajdonjogot a gyermekei öröklik egymás között egyenlő (1/3-1/3-1/3) arányban, a túlélő házastárs özvegyi haszonélvezeti jogával terhelten. A gépjárműből és az értékpapírszámlából az örökhagyót illető tulajdonjogot pedig a gyermekek és az örökhagyó öröklik egymás között egyenlő arányban (1/4-1/4-1/4-1/4) arányban.

Az örökösök a hagyatéki eljárásban úgy is megállapodhatnak, hogy a házastársnak az őt illető egy gyermekrész helyett az egész hagyatékra kiterjedő holtig tartó haszonélvezeti jogot biztosítanak.

Házastársi öröklés szülők mellett

Ha az elhunytnak leszármazója nincs vagy nem örökölhet (pl. mert érdemtelen), de az örökhagyó szülei még élnek és örökölhetnek, akkor a házastárs a szülőkkel közösen örököl.

Ebben az esetben az örökhagyó házastársa örökli az örökhagyóval közösen lakott lakást és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakat. A közösen lakott lakáson kívül, a házastárs a hagyaték további részének a felét örökli. A hagyaték másik felét az örökhagyó szülei öröklik fejenként egyenlő arányban. Ha az egyik szülő már nem él, akkor helyette a másik szülő és az örökhagyó házastársa örököl fejenként egyenlő arányban.

Ha az örökhagyónak nincs leszármazója vagy szülője, illetve ha a leszármazó vagy szülő nem örökölhet, akkor az örökhagyó házastársa egyedül örököl.

A házastárs kiesése az öröklésből

Fontos tudni, hogy a házastárs a törvény alapján nem örökölhet, ha az öröklés megnyílásakor (az örökhagyó halálakor) a házastársak között életközösség nem állt fenn, és az eset körülményeiből nyilvánvaló, hogy az életközösség visszaállítására nem volt kilátás.

Nem örökölhet a házastársa akkor sem, ha az örökhagyó a házassági életközösség fennállása alatt tett végrendeletet a házastársa javára, de az öröklés megnyílásakor az életközösség már nem áll fenn, és az eset körülményeiből nyilvánvaló, hogy az életközösség visszaállítására nem volt kilátás és az örökhagyó nem akarta juttatásban részesíteni házastársát. Ebben az esetben a házastárs javára szóló végrendelet hatálytalan.

dr. Szabó Gergely
ügyvéd, irodavezető partner
Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS