Június 30-ig pótlékmentesen kérhető részletfizetés a gépjárműadóra

2025. 04. 23., 18:25

Azok a magánszemélyek, akik nem tudják a gépjárműadót egy összegben rendezni, június 30-ig kérhetik az automatikus 5 havi pótlékmentes részletfizetést – emlékeztet az adóhivatal. Aki papíralapon várja a NAV határozatát, és emiatt még nem fizetett, még nem késett, mert az átvételtől számított 30 napja van a befizetésre.

A NAV ügyfélszolgálatain és közösségimédia-felületein többen jelezték, hogy még nem kapták meg a gépjárműadó-határozatukat. A dokumentumokat a NAV elektronikusan küldte ki mindenkinek, aki rendelkezik elektronikus elérhetőséggel. Akiknek eleve nincs aktív tárhelyük vagy kizárták az e-kapcsolattartást, postai úton már megkapták a határozatot. A NAV ugyanakkor azoknak is postázza a határozatát, akik a tárhelyükre érkezett elektronikus dokumentumot még nem tudták megnyitni, és nem fizették meg az adót. Esetükben a határozat átvételének időpontja számít, onnantól még 30 napjuk van a teljesítésre – olvasható az adóhivatal közleményében.

Nekik is érdemes lehet letölteni a NAV-Mobilt, hiszen az alkalmazásban pillanatok alatt kiderül, hogy mennyit kell fizetni, és néhány koppintással rendezhető is a gépjárműadó. Idén eddig 435 ezren éltek ezzel a gyors és egyszerű lehetőséggel. Akinek pedig gondja van a fizetéssel, június 30-ig még követheti annak a több mint 27 ezer autósnak a példáját, aki az appban kérte az öthavi automatikus részletet. Az alkalmazás elérhető a Google Play és App Store alkalmazásáruházakban, és a NAV most egy kisfilmmel is segíti a letöltést, a fizetést, illetve a részletfizetési kérelem benyújtását is.

A gépjárműadó átutalással is befizethető a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára. Ilyenkor átutaláskor az adószámot vagy az adóazonosító jelet kell feltüntetni a közlemény rovatban, nem a rendszámot! A NAV honlapján egy gépjárműadó-kalkulátor is elérhető, amely egyszerűen, online, a felhasználó által megadott adatok alapján kiszámítja a fizetendő összeget. Így a kiadás – már a határozat átvételét megelőzően is – előre tervezhető.

A gépjárműadóval kapcsolatos gyakori kérdések és válaszok elérhetők a NAV honlapján.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 18., 10:40
Mintegy 17 milliárd forint keretösszegű kockázati tőkealap indult az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures kezelésében; az európai uniós forrásból megvalósuló tőkealap a korai fázisban lévő, technológiai vagy üzleti innovációval rendelkező hazai startupokat célozza meg – tájékoztatott Hradszki László, a Hiventures Zrt. vezérigazgatója.
2026-02-17 13:15:00
A 2025-ös év látványos élénkülése és az árak emelkedése után 2026 a stabilizáció és a megfontoltabb vevői magatartás jegyében kezdődött az ingatlanpiacon – írják friss elemzésükben a Duna House szakértői. Bár az adásvételek többsége továbbra is alkuval zárul, a licithelyzetek nem tűntek el, csupán átalakultak: a vevők ma már csak a kiemelkedő minőségű vagy egyedi adottságú ingatlanokért készek a kért ár felett fizetni.
2026-02-17 11:20:00
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok 2026-ban is országosan ellenőrzik a hagyományos kereskedelmi egységeket. Az ellenőrzések célja a fogyasztók anyagi érdekeinek megerősített védelme, valamint a megtévesztő árfeltüntetési és értékesítési gyakorlatok visszaszorítása.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS