Erősödik a GuideVision európai ügyfélportfóliója

Erősödik a GuideVision európai ügyfélportfóliója
2021. 11. 29., 09:15

A Daimlerrel kötött megállapodás az európai elsőség felé vezető utat nyitotta meg. A GuideVision budapesti irodája 25 százalékos létszámbővülést tervez.

GuideVision cseh központú európai vállalat 2020 őszén vált az Infosys részévé. A közel 14 milliárd Ft értékű ügylet kiemeltnek számít az IT szektorban. Az egy éve rendkívüli hatékonysággal működő társulás mindkét vállalat számára új távlatokat nyitott: ebből kiemelkedik a német prémium luxusautókat gyártó Daimlerrel kötött szerződés, amely az Infosys és GuideVision történetének egyik legjelentősebb projektje. A 2014-ben alapított GuideVision a ServiceNow egyik vezető partnere Európában, tevékenysége kizárólag erre a platformra összpontosul. Képviseletei megtalálhatók Prágában, Budapesten, Varsóban, Helsinkiben, Münchenben, Londonban és Stockholmban. Második irodájukat 2015-ben Budapesten nyitották meg. A vállalat sikeresen lebonyolított projektjeinek száma mára jóval meghaladja a félezret szerte Európában. A GuideVision nemcsak Csehországban, hanem Magyarországon és egész Európában egyre ismertebb és elismertebb vállalat az IT-tanácsadói szektorban.

A GuideVision a ServiceNow felhő alapú szolgáltatási platformra szakosodott (ServiceNow Elite Partner). Jelenleg igen kevés olyan cég működik Európában, amelynek szakemberei ezzel a platformmal, valamint a vállalati folyamatok és ­– általában – a szolgáltatások digitalizálásával kapcsolatban hasonlóan mélyreható szaktudással büszkélkedhetnek. Mivel a GuideVision már az Infosys része, a vállalat a megszerzett szakértelmét rendkívül magas presztízsű megbízások elnyerése érdekében tudja mozgósítani.

Előnyös szövetség: A német prémium luxusautókat gyártó Daimlerrel kötött szerződés az Infosys és GuideVision történetének egyik legjelentősebb projektje. A GuideVision feladata a Daimler globális informatikai szolgáltatásainak a ServiceNow platformmal történő integrációja. A Daimler csoport teljes kiszolgálása méretben nagyságrendekkel kiemelkedik a projektek közül.

A vállalat fennállása óta több mint 500 sikeres projektet menedzselt. Jelenleg az Infosys-szel közös projektek a GuideVision kapacitásának körülbelül 25 százalékát teszik ki, és ez a részarány állandóan növekszik. Az együttműködés kezdete óta eltelt egyetlen év alatt összesen 17 projekt indult, amelyekben a két vállalat összesen 12 ügyfelet szolgál ki (számos különböző egyéb ügyfél mellett). További előnyként említendő az Infosys ESM Café szolgáltatáscsomagjának bővítése a GuideVision SnowMirror nevű termékével. Mindezeknek köszönhetően az előfizetések száma az előző évvel összevetve 20 százalékkal emelkedett. „Szeretnénk megőrizni növekedésünk gyors ütemét. A célunk az, hogy 2025-re Európa vezető ServiceNow szaktanácsadási partnerévé, valamint a platformon elérhető szolgáltatások területén az Infosys zászlóshajójává váljunk” – fejtette ki Radovan Krejčí, a GuideVision vezérigazgatója.

A vállalati folyamatok és a munkavállalói felhasználói élmények digitalizációja áll ma a vállalatok stratégiai céljainak homlokterében. Napjainkban a vállalati munkavégzés módjában forradalmi változások mennek végbe, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a GuideVision előtt még nagy lehetőségek állnak a további növekedésre. A ServiceNow platform lehetővé teszi a vállalatok intelligens és automatizált munkairányításra történő átállását és egy okosabb, egymással szorosabban összekapcsolt rendszerek által alkotott munkakörnyezet kialakítását. „A küldetésünk a vállalatoknak történő segítségnyújtás abban, hogy a munkát a digitalizáció eszközeivel egyszerűbbé és kellemesebbé tehessék munkavállalóik számára, ami versenyelőnyhöz is juttatja a vállalatokat” – zárja gondolatait Radovan Krejčí.

A további növekedést célzó tervek szoros kapcsolatban állnak a GuideVision munkavállalóinak szakmai továbbképzésébe való jelentős befektetéssel. A jelenleg Európában 290 főt foglalkoztató vállalat számára az oktatás és a szakmai növekedés elsődleges fontosságú. Ezért a vállalat számos olyan oktatási programot szervez, amelyek segíthetik a munkavállalókat karrierjük további építésében és ebben fontos szerep jut humán készségeik fejlesztésének is. A kínálatból természetesen a ServiceNow platformmal kapcsolatos, az iparág élvonalát képviselő szakemberek által vezetett műszaki kurzusok sem hiányoznak.

 „A hatalmas tapasztalattal rendelkező profiktól a pályakezdő fiatalokig mindenki megtalálható nálunk, akiknek versenyképes fizetéseket kínálunk. Ezért mindenki tud valamit tanulni a másiktól, és ettől működik jól a csapat. Bár több mint egy éve egy multinacionális vállalat részeként dolgozunk, ennek ellenére kiemelten fontos számunkra a családias munkahelyi légkör és a munkavállalói igények rugalmas kezelése. Örömmel fogadjuk a csapatunkba az új kollégákat, hiszen a jelenlegi 40 fős létszámunkat 52 főre szeretnénk bővíteni a közeljövőben” – emelte ki Szabó László, a GuideVision Magyarország ügyvezető igazgatója.

https://www.guidevision.eu/

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 07. 20., 10:50
A zenga.hu szakértői összefoglalták, hol a legnagyobb most az albérletkínálat, hogy változtak tavaly óta a bérleti díjak, és hogy mire figyeljenek a leendő egyetemisták, mielőtt aláírják a bérleti szerződést.
2026. 07. 20., 10:30
A nyári hónapokban sok munkavállaló választja azt a megoldást, hogy a szabadságot néhány nap vagy hét távmunkával egészíti ki, és a Balatonról, egy horvát apartmanból vagy éppen egy görög szigetről dolgozik. Bár a „workation” és a digitális nomád életmód egyre népszerűbb, a külföldről végzett munkavégzésnek számos olyan adózási, társadalombiztosítási és munkajogi következménye lehet, amelyre sokan nem is gondolnak – hívja fel a figyelmet a Niveus.
2026. 07. 20., 09:45
Érezhetően csökkent a Temuról érkező csomagok száma a FOXPOST hálózatában az Európai Unió új, kis értékű importküldeményeket érintő szabályozásának életbe lépését követően.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS