Budapesten nyílt meg az ötödik európai anyagkönyvtár

Budapesten nyílt meg az ötödik európai anyagkönyvtár
2021. 10. 18., 18:16

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel (MOME) közösen létrehozta a Budapest Design Material Libraryt (BDML), amely a legfrissebb, és leginnovatívabb anyagok mintáit gyűjti egybe a világ minden tájáról. Az anyagkönyvtár hivatalos megnyitóját hétfőn tartották Budapesten, a MOME-n.

Az adatbázis egyaránt elérhető lesz többek között az egyetemi hallgatók, a gyártók, a tervezők, a hazai dizájnipari kis- és középvállalkozások, a nagyvállalatok, valamint az anyag- és termékfejlesztő cégek számára.

Az eseményen Fülöp József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora azt hangsúlyozta, hogy sosem létezett kreativitás technológiai tudás és üzleti nyitottság nélkül. Örömét fejezte ki, hogy az MDDÜ-vel és az Innovációs és Technológiai Minisztériummal közösen olyan területek felé tud nyitni a MOME, ahol mind a három elem megjelenik. 

A rektor reményei szerint a kezdeményezés hozzájárul majd a magyar tervezők és a magyar divat- és dizájnipar versenyképességének növeléséhez.

Bata-Jakab Zsófia, az MDDÜ vezérigazgatója elmondta: sokéves tervük vált valóra az innovatív anyagkönyvtár megnyitásával, a MOME-val kötött együttműködésüknek köszönhetően a legjobb helyre került a könyvtár.

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az adatbázissal új lehetőségek nyílnak a különböző iparági szereplők számára. Hozzátette: az anyagkönyvtár hidat képez a hagyományos dizájn és a nem hagyományos értelembe vett iparági szereplők között. Olyan közösségi térré válhat, amely találkozási pont lehet és tudásbázisként is használható. Ez az ötödik európai anyagkönyvtár, világszinten pedig ez a kilencedik ilyen adatbázis. Jelenleg 300 anyagminta látható az egyetem kiállításán, online pedig 10 ezer anyagmintát tekinthetnek meg az érdeklődők. Terveik szerint a minták száma évről-évre bővülni fog.

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az eseményen a jövő munkahelyeinek létrehozása érdekében fontosnak nevezte az egyetemi infrastruktúra fejlesztését a piaci ágazat szereplőinek együttműködésével. Ebből olyan ötletek születhetnek, mint amilyen az anyagkönyvtár is. Az államtitkár szerint azért is fontos a MOME és az MDDÜ együttműködése az anyagkönyvtár létrehozásában, mert az a kreativitás és a kreatív ötletek megvalósulását szolgálja. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 01. 23., 10:00
A VOSZ üdvözli a napokban közzé tett, hazai éttermeket segítő akciótervet, amely adó- és adminisztrációs teher könnyítésekkel és kedvezményes hitellel támogatja az üzleti vendéglátást. A vállalkozói szövetség vendéglátóipari szakmai közösségének első reakciói ritkán tapaszalt optimizmust mutatnak.
2026. 01. 22., 14:30
A kkv-szektor két éve tartós alkalmazkodási pályára állt, a kedvezőtlen makrofeltételek közepette a működőképesség fenntartására rendezkedtek be a vállalkozások, amelyek szerint a kiszámíthatatlanság vált az egyik legfőbb problémává saját vállalkozásuk üzletmenetét illetően – derül ki a VOSZ-tag kkv-k üzleti hangulatát, beruházási hajlandóságát és pénzügyi helyzetét negyedévente mérő VOSZ Barométer friss kutatásából.
2026. 01. 22., 09:05
Idén havi 16 140 forint személyi kedvezmény jár a személyi jövedelemadóból azoknak, akik az igénybevétel időpontjában rendelkeznek a súlyos fogyatékosság minősítéséről – például laktóz- vagy gluténérzékenységről – szóló orvosi igazolással, vagy a rokkantsági járadékra, fogyatékossági támogatásra jogosító határozattal – emlékeztet az adóhivatal.
2026-01-22 19:20:00
Az orvosi eszközök fejlesztésére szakosodott Medicontur összesen 20,8 millió eurós beruházásai nyomán K+F projekttel bővíti zsámbéki központjának tevékenységét, gyártókapacitást bővít és a Gyármentő Program keretében zöld átállásra irányuló fejlesztéseket valósít meg. A projekttel 58, köztük 10 kutatás-fejlesztő munkahelyet teremt a magyar gyártó.
2026-01-22 18:05:00
A bajor tulajdonú Sano-Modern Takarmányozás Kft. tízmilliárd forintos beruházással új takarmánykeverő üzemet épít a Csémen meglévő gyára mellett, így megháromszorozza az itt készülő állati táp mennyiségét. A beruházást a magyar kormány 5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segítette – jelentették be a létesítmény január 22-i alapkőletételén.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.
A roma fiatalok továbbtanulási és munkavállalási esélyei továbbra is jelentősen elmaradnak az átlagtól – hívja fel a figyelmet a 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élők gyakran alapvető tanulási feltételek nélkül nőnek fel, az iskolarendszer pedig sok esetben nem tudja kezelni a hátrányokat. Az EU és a KSH adatai szerint magas a szegregáció, a korai iskolaelhagyás és az alacsony végzettség aránya a roma fiatalok között, ami rontja a foglalkoztatottságot. Makádi Zsófia, az alapítvány ügyvezető igazgatója segít megérteni az okokat és elmondja, mekkora segítség lehet a jól célzott közösségi, ösztöndíj- és mentorprogram a helyzet hosszútávú rendezésében.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS