A tejtermékek után a tartós élelmiszerek is a GVH célkeresztjébe kerültek

A tejtermékek után a tartós élelmiszerek is a GVH célkeresztjébe kerültek
2023. 02. 09., 16:13

Újabb gyorsított ágazati vizsgálattal és rajtaütésekkel folytatódnak a Gazdasági Versenyhivatal célzott hatósági akciói, amelyek célja, hogy feltárják a hazai élelmiszer-termékláncok versenytorzulásait. A versenyhatóság különböző élelmiszerpiaci szereplőknél tartott helyszíni kutatást.

2023. február 8-án a nemzeti versenyhatóság újabb gyorsított ágazati vizsgálatot indított a tartós élelmiszerek piacán. A vizsgálat oka, hogy számos tartós élelmiszer (pl. konzerv- és gyorsfagyasztott termékek) fogyasztói ára nagymértékben emelkedett, emellett az elmúlt évben időszakos hiányhelyzetek is kialakultak. Az érintett élelmiszerek értékláncai – a termékcsoport sokfélesége miatt – egymástól eltérhetnek, ugyanakkor minden esetben többszintűek, és mind hazai, mind külföldi vállalkozások megtalálhatók bennük. A GVH vizsgálata – a tejtermékekhez hasonlóan – a tartós élelmiszerek esetében is kiterjed az érintett piacok teljes forgalmazási láncolataira és versenyviszonyaira, hogy feltérképezhesse: torzulhatott-e vagy korlátozódhatott-e a verseny akár az érintett termékkörök kiskereskedelmi piacain, akár az értéklánc bármely más szintjén.

A fogyasztói árak csökkenésének elősegítését célzó fellépés-sorozat a tej- és tejtermékek gyorsított ágazati vizsgálatával indult 2023. január 20-án, amelynek keretében jelenleg is zajlik az adatgyűjtés.

A gyorsított ágazati vizsgálatok során a GVH a versenytörvény felhatalmazása alapján – bírói engedéllyel – helyszíni kutatást (rajtaütést) is tarthat; az elmúlt két nap során számos helyszínre is kiszállt előzetes értesítés nélkül, hogy adatokat gyűjtsön a forgalmazási láncolat legkülönbözőbb szintjein (gyártóktól, forgalmazóktól, kis- és nagykereskedelmi szereplőktől).

Az információgyűjtés lezárultát és az adatok elemzését követően a GVH nyilvános jelentésekben összegzi majd a gyorsított ágazati vizsgálatok eredményeit.

GVH Közszolgálati kommunikációs és Külkapcsolati Iroda

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-27 10:15:00
Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor ugrik a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu. A hosszú hétvégén tehát érdemes vadászni az elfogadóhelyekre az érintett SZÉP-kártyásoknak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS