A közgazdász szakma előtt álló kihívásokra is választ kerestek egy szakmai rendezvényen Zalaegerszegen.
Az innováció szerepe, a digitalizáció és a munkaerőpiac új elvárásai álltak a középpontjában annak a rendezvénynek, amelyet a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Zala Vármegyei Szervezete és annak Zalaegerszegi Ifjúsági Szervezete rendezett a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában. A szakmai esemény célja az volt, hogy középiskolásokat és egyetemi hallgatókat ösztönözzönek közös gondolkodásra a gazdasági világ gyors átalakulásáról – olvasható a vosz.hu-n.
Dr. Palányi Ildikó, a Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg dékánja kiemelte: „a technológiai fejlődés, a globális piacok változása és az új típusú munkaerőpiaci elvárások arra ösztönöznek bennünket, hogy újragondoljuk a közgazdász szerepét – akár vállalkozóként, elemzőként vagy stratégaként tekintünk rájuk.”
„A közgazdásznak tanuló fiataloktól is nyitottságot, ambíciót és szorgalmat várnak el – ezek a tulajdonságok minden szakmában sikert hozhatnak, függetlenül annak aktuális piaci megítélésétől. Az alázattal és elkötelezetten dolgozók hosszú távon értéket képviselnek a munkaerőpiacon” – foglalta össze a rendezvény kerekasztal-beszélgetésének tanulságait Balogh Ádám, a VOSZ Zala Vármegyei Szervezetének elnöke.
Kovács Rita üzleti és team coach, vezetői mentor prezentációjában rámutatott: „egy szakmai karriert úgy lehet elindítani, hogy releváns kapcsolatokkal rendelkezünk azokhoz a cégekhez, ahová szeretnénk bekerülni. A LinkedIn lehetőséget ad arra, hogy megmutassuk szakmai tudásunkat, egyediségünket és hitelességünket – mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy sokkal sikeresebb szakmai pályát fussunk be.”
„A Roszatom Műszaki Akadémián képzett szakemberek már most olyan kompetenciákat sajátítottak el, amelyekre az erőművi blokkok üzembe helyezésének minden szakaszában szükség lesz.”