Azok a technológiák, amelyekkel vizet lehet kinyerni a levegőből, a világ számos pontján oldhatnák meg a vízhiányt, viszont a legtöbb ilyen meglehetősen drága és csak nehezen skálázható. Volt legalábbis eddig.
Egy indiai startup, az Uravu Labs olcsó, moduláris megközelítésű, ezáltal megfizethető és fenntartható atmoszférikus vízgyűjtő alkalmazást tervezett. Saját elmondásuk szerint a keletkező termék megújuló energiával nyert, hatalmas és szinte kimeríthetetlen forrásból származó, „100 százalékban megújuló víz”, aminek az elállítása során semmiféle szennyvíz nem keletkezik. Az Uravu az utolsó simításokat végzi eddig épített legnagyobb gépén, ami már napi 1000 liter víz begyűjtésére lesz képes, amint üzembe helyezik a cég dél-indiai Bengaluru városában található székhelyén, még ebben a hónapban. A vállalat azt reméli, hogy az év végéig a napi 10.000 literes termelést is el lehet érni.
Az IEEE Spectrum emlékeztet: az Uravu nem az egyetlen olyan cég, ami ugyanennek a problémának a megoldásán dolgozik, viszont a szemlélete és megközelítése eltér a versenytársakétól. Azok túlnyomó többsége a légkondicionáló berendezésekből ismert elvre támaszkodik: egy hűtőközeggel teli tekercselt cső segítségével csökkentik a levegő hőmérsékletét, egészen addig, amíg a pára folyékony vízként le nem csapódik a cső felszínén. Ez hatalmas mennyiségű villamos energiát igényel, ami – víztermelési célra legalábbis – drágává és fenntarthatatlanná teszi a módszert, hacsak nem kifejezetten megújuló energiával működnek.
Fotó: Edd Grent/IEEE Spectrum
„A célunk az első naptól kezdve az volt, hogy a megoldásunk ne csak skálázható és megújuló legyen, hanem a lehető legmegfizethetőbb is” – mondja Swapnil Shrivastav társalapító. Az Uravu olyan megoldást választott, ami leginkább nedvszívó anyagokra támaszkodik: a levegőben lévő vizet elnyelik, majd a megújuló energiaforrással történő fűtés hatására ismét felszabadítják. A csapat 2017 óta dolgozik a forradalmi ötleten, amivel be is jutott a Water Abundance XPrize döntőjébe. Ez egy kétévente megrendezésre kerülő szakmai verseny, amelyet kifejezetten légköri vízgyűjtő technológiák terén elért fejlődés katalizálására hozták létre.
A vállalat kezdetben négy méter átmérőjű csőben gondolkodott: ez egy szilikagél nevű szilárd nedvszívó anyagot tartalmazott és elég volt napkollektorral fűteni hozzá, hogy vizet adjon le. Igen ám, de csak napi tíz literes termelésre volt képes, és ezért cserébe túl sok karbantartásra szoruló alkatrész volt benne ahhoz, hogy bármiféle költségcsökkentést realizáljanak vele. Áttértek egy új konstrukcióra, amiben számtalan műszaki módosítást hajtottak végre és a szilikagélt folyékony anyagra, kalcium-klorid oldatra cserélték. Ezt, miután elnyeli a levegő nedvességtartalmát, átszivattyúzzák egy külön deszorpciós egységbe, ahol forró vízzel töltött cső segítségével 60–70°C-ra melegítik. A folyamat olyan párás levegőt eredményez, hogy az már szinte gőzszerű, így a folyékony vízzé alakításához elég egy kis teljesítményű, léghűtéses kondenzátor. Az új dizájn többféle energiaforrásról működtethető, a napkollektoroktól a biomasszán át az egyébként elvesztegetett ipari hőig.
A hasonló technológiákhoz képest az Uravu módszere 40 százalékkal kevesebb energiafogyasztással oldja meg ugyanannyi víz előállítását – osztotta meg Shrivastav, elismerve, hogy bármennyire impozáns eredményeket tud felmutatni, a rendszerük egy szempontból még nem elég versenyképes, és ez a túlzottan nagy méret. Mint mondta, egy teherhajó-konténerben elférő átlagos kondenzációs rendszer 6000 literes napi előállításra képes, míg ők egy ugyanekkora méretű egységből csak 2000 litert tudnak kipréselni. Ettől függetlenül úgy érzik, hogy már csak az üzemeltetési költségek miatt is megéri piacra lépniük, hiszen a víztermelésük már most legfeljebb hat amerikai centbe kerül literenként – ami 40 százalékkal alacsonyabb a többiek költségénél –, de hamarosan ennél is alacsonyabb áron, három centért, vagyis 10–11 forintért fognak termelni. Ez persze még mindig messze drágább a hagyományos vízvételezésnél (Indiában kb. 1–3 forint/liter), így az eszközeik egyelőre Bengaluru környékének luxus éttermeit és szállodáit látják el palackozott ivóvízzel. A technológia továbbfejlesztésével később vízhiányos régiók számára is alternatívát jelenthetnek a víztermelő egységeik, amelyek például a fordított ozmózissal működő, rendkívül pazarló üzemeket válthatnák ki.
„A következő öt évben szeretnénk elérni a napi 1 millió liter körüli mennyiséget, ami több mint 2,5 millió liter talajvíz és több mint 15-20 tonna CO2-megtakarítását jelentené” – szemléltette Shrivastav.
Gábor János
A csoportképen a cég alapítói (balról): Govinda Balaji, Swapnil Shrivastav, Pardeep Garg és Venkatesh R. Fotó: Uravu Labs
Történetének egyik legnagyobb szabású fejlesztésével megduplázta kapacitását a magyar műanyagipar hagyományos szereplője, a Start Plast.
A kormány felmentést kért a Paks II. beruházás számára az előző amerikai adminisztráció által „politikai bosszúból” meghozott szankciók alól, amelyek nehezítik a beruházás előrehaladását – tájékoztatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.