„Biztosíthatom Önöket, hogy továbbra is ragaszkodni fogunk az igazságszolgáltatás függetlenségéhez, emellett a kondicionalitási mechanizmus révén költségvetésünket is meg fogjuk védeni” – hangsúlyozta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Unió helyzetéről tartott értékelő beszédében.
„Ha hitelesek akarunk lenni, amikor arra kérjük a tagjelölt országokat, hogy erősítsék meg demokráciáikat, akkor nekünk is fel kell számolnunk a korrupciót. Ezért a Bizottság a következő évben intézkedéseket fog előterjeszteni korrupcióellenes jogszabályaink aktualizálására” – mondta beszédében Ursula von der Leyen.
A tervek között szerepel, hogy a legjellemzőbb bűncselekményeken, például a vesztegetésen túlmenően szigorítani fogják az olyan bűncselekményekre vonatkozó normákat is, mint a jogellenes meggazdagodás, a befolyással üzérkedés és a hatalommal való visszaélés.
A korrupció aláássa az intézményeinkbe vetett bizalmat. Ezért a jog teljes erejével küzdenünk kell ellene – hangsúlyozta az Európai Bizottság elnöke.
Ursula von der Leyen teljes beszéde (magyarul) itt olvasható el.
Kovács Antal szerint nem elég, ha valaki jól tud dekantálni.
Az együttműködési megállapodást Kádár Andrea Beatrix, az OAH elnöke, valamint a Magyar Honvédség részéről Veres József ezredes, az MH Sodró László 102. Vegyiharc Ezred ezredparancsnoka írta alá.