Pert nyert az Európai Bizottsággal szemben a Deutsche Telekom

Pert nyert az Európai Bizottsággal szemben a Deutsche Telekom
2024. 06. 11., 13:10

Az Európai Bizottságnak kamatot kell fizetnie azon bírságok után, amelyeket a versenyjog területén jogosulatlanul szabott ki, és amelyek összegét ideiglenesen beszedte – mondta ki friss ítéletében az Európai Unió Bírósága.

„Az ügy”

2014. október 15-én az Európai Bizottság hozzávetőleg 31 millió euró összegű bírságot szabott ki a Deutsche Telekom AG-vel szemben, amiért az a széles sávú távközlési szolgáltatások szlovák piacán visszaélt az erőfölényével. A Deutsche Telekom keresetet indított e határozat megsemmisítése iránt az Európai Unió Törvényszéke előtt, ezzel együtt pedig 2015. január 16-án ideiglenesen megfizette e bírságot. A Törvényszék részben helyt adott e keresetnek, és a bírság összegét hozzávetőleg 12 millió euróval csökkentette. Ezért a Bizottság 2019. február 19-én visszatérítette ezt az összeget a Deutsche Telekomnak – foglalta össze „az ügy” előzményeit a Bíróság közleménye.

Ezt követően a Deutsche Telekom azt kérte a Bizottságtól, hogy fizesse meg számára az ezen összeg után járó késedelmi kamatokat a bírság megfizetésének időpontjától a visszatérítés időpontjáig terjedő időszakra, azaz több mint négy évre vonatkozóan. Mivel a Bizottság ezt megtagadta, a Deutsche Telekom ismét a Törvényszékhez fordult, amely arra kötelezte a Bizottságot, hogy fizessen meg a Deutsche Telekomnak hozzávetőleg 1,8 millió eurót. A Bizottság a Törvényszék ezen ítélete ellen fellebbezést nyújtott be a Bírósághoz.

Az ítélet

Az Európai Bíróság elutasítja a fellebbezést, ezáltal pedig helybenhagyja a Törvényszék ítéletét. Figyelembe véve ugyanis az állandó ítélkezési gyakorlatot – amelyet nem szükséges megváltoztatni –, amennyiben valamely uniós bíróság visszaható hatállyal megsemmisíti vagy csökkenti a versenyszabályok megsértése miatt a bizottsági határozatban kiszabott bírságot, ezen intézmény köteles az ideiglenesen megfizetett bírság összegének egészét vagy egy részét az e bírság ideiglenes megfizetésének időpontjától a visszatérítés napjáig terjedő időszakra járó kamatokkal együtt visszatéríteni.

Ez a kötelezettség akkor is fennáll, ha e bírság összegének a Bizottság általi befektetéséből származó pénzügyi hozam ebben az időszakban nulla, esetleg negatív volt. Nem „késedelmi kamatról” van szó, hanem olyan kamatról, amelynek az a célja, hogy átalányösszegben kártalanítsa a vállalkozást a szóban forgó összeg nyújtotta előnyök élvezetétől való megfosztásért. (A Bizottság által a Deutsche Telekom részére fizetendő kamat mértéke az Európai Központi Bank refinanszírozási kamatlába 3,5 százalékponttal növelt mértékének felel meg.)

A képen az ítéletet kihirdető Koen Lenaerts, az Európai Unió Bírósága elnöke.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 19., 11:45
A 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Az intézkedés „felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet” a hazai kkv-k körében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. 12. 18., 16:30
Bár ma még nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint fagy be vagy zárul le a Magyarország szomszédságában zajló háború, a közelmúlt fegyveres konfliktusaiból kiindulva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet összegyűjtötte azokat a szuverenitási kockázatokat, amelyek a Kárpát-medencére veszélyt jelenthetnek.
2024. 12. 18., 16:30
A tizenhárom éve tartó szíriai polgárháború november 27-től újra a világsajtó központi témája lett, amikor a Jaysh al-Izzah lázadócsoport támadást indított a Bassár el-Aszad vezette szír hadsereg ellen, december 7-én a nemzetközi sajtó pedig már arról adott hírt, hogy Aszad elnök valószínűleg elmenekült az országból.
2024-12-20 18:05:00
A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a magyar vállalatok körében két kiemelt terület rajzolódik ki a fenntarthatósági törekvésekben: az energiafelhasználás csökkentése és a munkavállalók környezetbarát munkába járásának támogatása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS