Itt találod az összes cikket a „biogazdálkodás” témában!
Ukrajna és Oroszország meghatározó termelője Európában a legkülönbözőbb szántóföldi növényeknek is, különösen a búzának és az olajos magvaknak. A háború miatt ezek a tételek most kiestek az európai körforgásból.
14,7 millió hektárnyi területet használtak biogazdálkodásra az Európai Unióban 2020-ban, ez a teljes mezőgazdasági hasznosítású terület 9,1 százaléka – tájékoztatott az Eurostat.
Friss kutatásban vizsgálta a hazai agrárszakemberek biotermeléssel kapcsolatos hozzáállását a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. Az elemzést az tette időszerűvé, hogy Magyarország kormánya új pályázatot hirdetett meg az Unió terveivel összhangban, amely szerint 2030-ig 25 százalékra kell emelni az ökológiailag művelt területek arányát.
Magyarország néhány éven belül élen járhat az ökológiai gazdálkodásban. Ez az optimizmus a jelenlegi adatokból nem következne, de jelentős erők mozdultak meg annak érdekében, hogy mégis lehetségessé váljon.
Amúgy a siller, úgy tűnik, a magyar közönség számára értelmezhetetlen kategória.
Minden akadály elhárult a Paks II. beruházás megvalósítása elől, és minden feltétel adott ahhoz, hogy az építkezés megfelelő ütemben haladjon – mondta Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója.