Ötszázezer lakásbiztosítást is újraköthetnek a márciusi kampányidőszakban

2023. 12. 12., 17:10

Több biztosító és a Biztosítási Elemző Központ (BEK) által végzett előzetes kutatások alapján akár félmillió lakásbiztosítást is újraköthetnek az ügyfelek a 2024. március 1-jétől március 31-ig tartó kampányidőszakban, a lakásbiztosítási díjaik jelentős csökkenése miatt.

Jövő március 1-jén több mint 3 millió biztosítási szerződést, a teljes lakásbiztosítási piacot érintő biztosítóváltási kampány kezdődik, amelyre 13 biztosító, több mint 300 alkuszcég és több ezer üzletkötő készül.

Az 1000 fős mintán végzett reprezentatív kutatások alapján az ügyfelek csaknem 20 százaléka már hallott a kampányról, és közel harmada már most váltásra készül. A legnagyobb váltási hajlandóságot a 25-34 éves korosztálynál mérték, de a nyugdíjasok között is tízből négyen érdeklődnének egy kedvezőbb ajánlat iránt.

A váltani szándékozók csaknem 40 százaléka a magas biztosítási díjat jelölte meg váltási szándéka indokaként, több mint 30 százalékuk pedig úgy nyilatkozott, hogy biztosítója túl magas díjemelésről küldött tájékoztatót.

Bár a kampányra szóló akciós díjakat csak márciusban fogják kiadni a biztosítók, már a jelenlegi díjak között is hatalmas különbségek vannak. A BEK által végzett kalkulációk alapján legtöbbet a családi házzal rendelkezők spórolhatnak majd. A családi házak esetén a nem ritkán 80-100 ezer forintot is elérő éves biztosítási díjak akár a felükre csökkenthetők, vagyis az átlagos megtakarítás évi 40-50 ezer forint is lehet.

A lakásoknál az átlagdíjak valamivel alacsonyabbak, de a BEK szerint itt is elérhető 10-20 ezer forintos éves megtakarítás.

A biztosítók versenyét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a közvetítői jutalékok csökkentésének előírásával is támogatja, és elvárja, hogy a biztosítók által így elért költségmegtakarítást a társaságok kedvezőbb díjak formájában juttassák vissza az ügyfeleknek. Ez további megtakarítási lehetőséget vetít előre.

A márciusi váltási lehetőség a hitellel terhelt lakások biztosításaira is kiterjed a biztosítások évfordulójától függetlenül, de márciuson kívül továbbra is csak évente egyszer, az évfordulón lehet majd lakásbiztosítót váltani.

Az összességében mintegy 165 milliárd forintos piacot kitevő lakásbiztosításokat eddig nagyobbrészt személyes értékesítés keretében adták el. Az ügyfelek által igénybe vett szerződéskötési csatornák megoszlása azonban márciusban megfordulhat – írta közleményében a Biztosítási Elemző Központ. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-06-17 19:40:21
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ismételten kiállítóként vett részt a már harmadik alkalommal megrendezett üzleti eseményen, ahol olyan égető kérdésekre igyekeztek vállalkozások vezetői számára válaszokkal adni, mint a fenntarthatóság, finanszírozás, munkaerő-kölcsönzés és atipikus foglalkoztatási formák.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 06. 17., 22:50
epizód: 2024 / 12   |   hossz: 24:28
Minden nyári szünetben diákok tízezrei jelennek meg a munkaerőpiacon, hogy pénzt gyűjtsenek és szakmai tapasztalatokat szerezzenek. A 25 év alattiak számára elérhető szja-kedvezmény révén sokan mentesülnek az adófizetés alól, ám a foglalkoztatás jogviszonya eltérő adózási kötelezettségeket róhat rájuk, amiből baj lehet, ha nem figyelnek rá. Horváthné Szabó Beáta, a Moore Hungary adótanácsadó szakértője nemcsak ezeket a szabályokat veszi sorra, de bemutatja az iskolaszövetkezeten keresztüli foglalkoztatás, valamint a külföldön tanuló vagy külföldi diákok hazai munkavégzésének kritériumait is.
A hazai utasbiztosítási piac egyik legalapvetőbb problémáinak egyike az, hogy az ügyfelek még mindig túl sokat akarnak spórolni rajta, holott a nyaralás költségének csak elhanyagolható töredékét teszi ki – hívta fel a figyelmet a PBA Insura Zrt. vezérigazgatója. Dr. Kozma Gábor jelezte: a legolcsóbb és az 1–2 ezer forinttal többért kötött prémium biztosítás szolgáltatásai között óriási különbség tátong, és erre az utolsó pillanatban – mert bizony akkor kötjük – már nem biztos, hogy felfigyelünk.
Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS