Még nem késtek el a gazdák az adminisztrációval

2019. 05. 14., 16:15

Idén is számos időjárási kockázat sújthatja az agráriumot, azonban növénybiztosítás megkötésével kezelhetőek a komoly károk. A biztosítások díja után igénybe vehető a díjtámogatás, amelyek igénylése május 15-ig tehető meg szankciómentesen.

Május 15-ig tart az Egységes Kérelem (EK) szankciómentes benyújtási időszaka, a magyar agrárium egyik legnagyobb, rendszeres adminisztrációs feladata, amely során a gazdálkodók 46 jogcímre együttesen nyújthatnak be igénylést – olvasható az Agrárkamara közleményében.

A határidő egybeesik agrárbiztosítási díjtámogatások kérelmezésével, amelynek feltétele, hogy a gazdálkodók tüntessék fel az EK-ban, hogy a támogatást igénybe kívánják venni, hiszen ezekkel együtt számíthatnak a legnagyobb mértékben az agrárkárenyhítési rendszer támogatására is.

Az öngondoskodás, illetve a biztosításokkal elérhető kármegelőzés minden évben kiemelt fontosságú a gazdálkodók számára. A korábbi évek szomorú tapasztalata, hogy több ezer termelő esik el a teljes összegű kárenyhítéstől alapfokú öngondoskodás hiánya miatt, azért mert nem kötnek növénybiztosítást.

A 2017-es év kárai után több mint 3,3 milliárd forint jogos kárenyhítő juttatást nem kaptak meg a gazdálkodók, a statisztikák szerint tavaly pedig 3170 termelő esett el összesen 2,9 milliárd forint kárenyhítő juttatástól valamilyen növénybiztosítás hiányában. A tavalyi év egyik jellemző időjárási káreseménye a májusi viharok során megdőlt gabona- és repceállományok voltak.

A biztosítás idén is aktuális, hiszen újra számos időjárási kockázat sújthatja az agráriumot, azon belül is a szántóföldi növénytermesztés van a legnagyobb veszélyben – elég, ha csak a tavaszi aszálykárokra gondolunk. A kockázatokat felismerve már 2012 óta kínál a Mezőgazdasági Kockázatkezelési Rendszer (MKR) hatékony eszközöket.

A növénybiztosítások utáni díjtámogatás, mint az MKR rendszer II. pillére akár 65 százalékos utólagos díjtámogatást jelenthet a megfelelő növénybiztosítások megfizetett díjai után. A rendszer tavaly egészült ki a NAK által üzemeltetett jégkármérséklő rendszerrel is. Ugyanakkor az időjárás szeszélyei új és új kihívás elé állítják a termelőket.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-05 10:10:13
Nálunk nem csupán a szavak szintjén érvényes az, hogy egy hajóban evezünk, hanem tényleg közösen, csapatként jutunk át egyik partról a másikra – mondta az Üzletemnek Csuhay Attila, az ingatlanprojektek menedzselésével foglalkozó GPM Kft. ügyvezető igazgatója.
2023-12-04 22:40:00
A hivatal kilencedikként csatlakozik a blokklánc hálózathoz az EUIPO, Portugália, Észtország, Málta, Lengyelország, Olaszország, Lettország és Görögország után, így a publikus hazai adatok is ezen a rendszeren keresztül lesznek elérhetők az Európai Unió védjegy- és designoltalmi adatbázisában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS