2024 I. negyedévének végén 56 ezer forint volt a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (kgfb) átlagos éves díja, ez az összeg az előző negyedévi átlagot 7 százalékkal, az egy évvel korábbinál 11 százalékkal haladja meg – tájékoztatott a jegybank.
Az MNB friss negyedéves Kgfb-indexe szerint a vidéki autósok átlagos éves díja (52,4 ezer forint) bő 27 ezer forinttal marad el budapesti társaikétól (79,8 ezer forint). Éves szinten 11 százalékkal emelkedett az országos átlagdíj, ezen belül a fővárosiak esetében 7, a nem budapesti szerződéseknél pedig 12 százalékkal. Az infláció mérséklődése látszik, 2024 márciusában az év/év alapú infláció 3,6 százalék volt, ennek hatására a díjemelkedés ütemének csökkenése várható.
A kárráfordítások egy év alatt 8 százalékkal emelkedtek, a kárráfordítás növekedési üteme már négy negyedéve alacsonyabb, mint a díjaké.
Kapacitásbővítés, kutatás-fejlesztés, valamint munkavállalói képzés is szerepel abban a közel 200 millió euró értékű beruházássorozatban, amelyet gyöngyösi és csömöri telephelyein indít a fogyasztási cikkeket gyártó amerikai vállalat.
Döntő pillanathoz érkezett a paksi atomerőmű bővítése, a következő időszakban fel fog pörögni a munkálatok látványos része – jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.