Vidékfejlesztés: 4265 milliárd forint áll rendelkezésre 2027-ig

Vidékfejlesztés: 4265 milliárd forint áll rendelkezésre 2027-ig
2022. 01. 25., 20:04

A magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pillérén keresztül 2027-ig 4265 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből az összegből az idén és jövőre 1529 milliárd forint jut – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Nagy István az Agrárminisztériumban a magyar vidék fejlesztéséről tartott sajtótájékoztatónelmondta: azt szeretnék, ha ezeknek a történelmi léptékű támogatásoknak minden magyar agrárvállalkozó a nyertese lenne. Ugyanakkor a pénzügyi lehetőségek csak akkor működőképesek, ha van befektetési, fejlesztési kedv a gazdálkodókban - tette hozzá, és megjegyezte, hogy ennek érdekében a kormány elősegíti az agrárvállalkozások generációváltását, kedvezőbb feltételeket teremt a családi vállalkozóknak és rendezi az osztatlan közös földtulajdont.

A öntözésfejlesztést segítő intézkedéseikkel, illetve a hazai termékek vásárlására irányuló ösztönző kampányokkal is arra törekszenek, hogy az agráriumban élők megtalálják vidéken boldogulásukat. 2010 óta a magyar mezőgazdaság jelentős fejlődésen ment keresztül a gazdák és a kormány közös munkájának köszönhetően – emelte ki a miniszter. Ezt mutatja be a Megvédjük a magyar földet, kiállunk a magyar gazdákért! című idei, gazdáknak szóló tájékoztató kiadvány, amely a magyar mezőgazdaság helyzetéről igyekszik átfogó képet adni.

A miniszter úgy vélte, a következő évek sikerének sorsa az agráriumban dolgozók kezében van, szükség van a partnerségükre, arra, hogy megmutassák erejüket. Ezért országjárása indulnak a kapcsolatuk erősítése érdekében. „Hiszek benne, hogy a szaktárca, Magyarország kormánya és az agráriumban dolgozók együttműködése most is előrevisz majd minket, a vidéket és egész Magyarországot egyaránt.”

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott azt mondta, Magyarországon 68 nap múlva országgyűlési választások lesznek, ezért minden társadalmi csoportnak, így a magyar gazdáknak is tudniuk kell, kitől mire számíthatnak a közéletben.

Az Agrárminisztérium, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének együttműködésében elkészített Megvédjük a magyar földet, kiállunk a magyar gazdákért! című kiadvány a magyar gazdákkal együtt elért közös eredményeket mutatja be, a kiadványt a következő hónapokban minden magyar gazdának eljuttatják.

Nyitrai Zsolt szerint erre azért van szükség, mert 2010 előtt a Gyurcsány-Bajnai korszakban a baloldal nem képviselte jól a magyar gazdák érdekeit, eladta volna a magyar földet a külföldieknek, és emlékeztetett, hogy ebben a korszakban állandósultak a gazdatüntetések. Most ugyanez a baloldal akar visszatérni – figyelmeztetett.

Jakab István, a Magosz elnöke arról beszélt, hogy építkezni csak békében lehet, ezt a békét pedig az elmúlt 12 évben megteremtették. Ennek eredményét a magyar gazdák és rajtuk keresztül a magyar emberek élvezték - tette hozzá.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke megköszönte a kormánynak, hogy a kamarában szövetségest, a gazdákban stratégiai partnert, a magyar vidékben pedig egy nemzetstratégiai ágazatot, egy fejlesztendő területet lát.

A sajtótájékoztató végén kérdésre válaszolva Nagy István, agrárminiszter elmondta, lesz elegendő műtrágya a gazdák számára a tavaszi munkák megindulásához. Ezen felül közölte, rövidesen olyan pályázati konstrukciót jelentenek be, amellyel nagy volumenű műtrágya kiváltást tudnak elérni. (MTI)

A képen Nagy István agrárminiszter beszél; az asztalnál Jakab István, az Országgyűlés fideszes alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége elnöke (b), Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke (b2) és Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott. (MTI/Bruzák Noémi)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 18:40:00
Az MNB összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések állománykezelésével összefüggő, egyes élet- és nem-életbiztosítási termékek biztosítási feltételeihez kapcsolódó informatikai biztonsági, illetve a vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt.
2023-12-01 17:55:00
„Az AI rendszerek kiváló eszközök lehetnek az auditori munka során, mivel segíthetnek a hatékonyabb kommunikációban, információgyűjtésben és problémamegoldásban – a szakértő könnyvizsgálót azonban nem tudják helyettesíteni.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS