A DataHouse előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 70 900 személygépkocsi cserélt gazdát szeptemberben, ami 5,8 százalékkal haladja meg a tavaly szeptemberi szintet.
Az adásvételek havi volumene immár május óta stabilan 70 ezer körül alakul, a felfelé való kitörést továbbra is keresleti korlátok nehezítik.
„Bár a szeptemberi adat már csaknem 6 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbit, ennek oka nem a piac jelenlegi felpattanása, hanem az, hogy tavaly év végén érezhető visszaesés kezdődött – mondja Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – A további élénkülést továbbra is a visszafogott kereslet akadályozza. Érzékelhető elmozdulásra leghamarabb az évfordulón számíthatunk: ekkorra az infláció lassulásával beindulhat a reálkeresetek lassú növekedése, miközben a vásárlások számát komolyan befolyásoló hitelezés kamatszintje is jelentősebb csökkenésnek indulhat.”
A magyarországi használtautó-piacon a hat leggyakoribb márka az Opel (11 százalék), a Volkswagen (10,2 százalék) a Suzuki (8,6 százalék), a Ford (7,9 százalék), a BMW (6,3 százalék), valamint a Skoda (5,2 százalék), amely idén került először a Mercedes elé, egyelőre csupán hajszálnyival. A hat leggyakoribb márkát képviselő személyautók teszik ki a teljes forgalom több mint 49 százalékát.
Miközben a használtautó-piacon 2023 első kilenc hónapjában gazdát cserélő 617 100 személyautó mennyisége 2,5 százalékkal maradt el az előző év hasonló időszakában regisztrált 632 800-as értéktől, az importált használt autók száma ugyanebben a periódusban szinte pontosan 80 ezer darab volt, ami 19,5 százalékkal múlja alul az egy évvel korábban mért 99 300-as értéket.
A küllemében is a Balatont idéző sütemény helyi alapanyagokból készült, hangsúlyosan jelenik meg benne az otelló szőlő, szeder, málna.
Folytatódik a munkagödör kialakítása az 5. blokk területén – jelentette be Szijjártó Péter.