Már lehet jelentkezi a KSH és az MNB közös statisztikai versenyére

2023. 10. 03., 19:09

Hatodik alkalommal hirdetik meg a felsőoktatásban tanulók számára a Stat Wars Uni országos statisztikai verseny, amelyet ezúttal a Központi Statisztikai Hivatal és a Magyar Nemzeti Bank közösen szervez. A verseny zsűrizésében neves hazai egyetemek oktatói, illetve a KSH és az MNB szakemberei vesznek részt. Idén először két kategóriában lehet nevezni: BA/BSc-, valamint MA/MSc-hallgatókból álló csapatok tehetik próbára statisztikai tudásukat.

Október 15-ig lehet jelentkezni a KSH és az MNB Stat Wars Uni elnevezésű országos statisztikai versenyére. A három online fordulóból és egy jelenléti döntőből álló megmérettetésre maximum 3 fős, nappali és levelező tagozaton, alap- vagy mesterképzésben tanuló hallgatókból álló csapatok jelentkezését várják a szervezők.

A versenyben részt vevő hallgatók gazdasági, társadalmi és területi statisztikai adatsorok feldolgozása és megjelenítése terén mérhetik össze tudásukat. A részvétel feltétele a statisztikai alapismeretek megléte. A feladatmegoldásokat a legrangosabb hazai egyetemek oktatóiból, illetve a KSH és az MNB szakembereiből álló zsűri értékeli.

A csapatok három online fordulóban mérik össze tudásukat, majd a legjobbak a KSH székházában megrendezésre kerülő döntőben személyesen is megmérkőzhetnek egymással. A döntőbe a legmagasabb pontszámot elérő 5 BA/BSc- és 5 MA/MSc-hallgatókból álló csapat jut tovább, közülük kerül ki a 3-3 dobogós. A döntőben dobogós helyezést elérő csapatok pénznyereményben részesülnek.

A nevezés díjtalan. A részletes versenyfelhívás, valamint a jelentkezés menete és a vetélkedő időbeli ütemezése a KSH honlapján érhető el.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS