Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 13,6 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 13,5 százalékkal csökkent a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
A koronavírus okozta járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet hatására a legtöbb nemzetgazdasági ág termelése visszaesett, a szolgáltatások és az ipar egyaránt nagymértékben hozzájárultak a gazdasági teljesítmény alakulásához.
A nemzetgazdaság idén az első fél évben 6,1 százalékkal csökkent a nyers adatok szerint.
Az előző negyedévhez mérten 14,5 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék volumene 2020 második negyedévében a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint.
A KSH egyúttal jelezte azt is: a járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet a gazdaságban olyan gyors változásokat eredményezett, amelyek az adatminőségre, a becslési módszerek eredményességére és a szezonalitásra egyaránt hatással vannak, ezeken keresztül a szokásosnál jelentősebb mértékben befolyásolhatják a jövőbeli revíziók nagyságát.
Az idei első negyedévben a GDP a nyers adatok szerint 2,2 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 2,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A GDP idei második negyedévi részletes adatait szeptember elsején teszi közzé második becslésében a KSH, míg a gazdaság idei harmadik negyedévi teljesítményéről november 13-án közölnek adatot. (MTI)
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.