A koronavírus-járvány elleni védekezési alapba 663 milliárd forintot biztosít a kormány, abba be kell fizetni az idei párttámogatások 50 százalékát, a multinacionális láncokat terhelő kereskedelmi adót, a pénzügyi szektor hozzájárulását és a gépjárműadó önkormányzatoknak járó részét – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton az online kormányinfón.
Gulyás Gergely ismertetése szerint a párttámogatások 1,2 milliárd forintot tesznek ki, a multinacionális láncokat terhelő adó 36 milliárd forintot jelent, a bankoktól 55 milliárd forintot várnak.
A gépjárműadó központi költségvetésbe átirányított része 34 milliárd forint lesz, az önkormányzatokat arra kérik, hogy ezzel járuljanak hozzá a járvány elleni védekezéshez.
Az alapba 663 milliárd forintot tudnak biztosítani így, mivel a járvány elleni védekezés központi tartaléka 378 milliárd forint, ez azonban egy felülről nyitott előirányzat.
Jelezte, az intézkedések április 15-től vagy május 1-jétől hatályosak. (MTI)
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.