Az e-autók ára nem csökken úgy, ahogy az akkuké

2019. 10. 17., 14:45

Az elektromos autókhoz használt akkumulátorok ára 34 százalékkal esett az elmúlt két évben. Ennek ellenére az e-autók változatlanul több mint 40 százalékkal drágábbak az azonos kategóriájú hagyományos meghajtású kocsiknál – állapította meg az IFUA Horváth & Partners nemzetközi vezetési tanácsadó cég németországi adatok alapján.

  • Az elektromos autókhoz használt akkumulátorok ára 34 százalékkal esett az elmúlt két évben. Ennek ellenére az e-autók változatlanul több mint 40 százalékkal drágábbak az azonos kategóriájú hagyományos meghajtású kocsiknál – állapította meg az IFUA Horváth & Partners nemzetközi vezetési tanácsadó cég németországi adatok alapján.

A lítium-ion akkumulátorok egy kilowattórányi tárolókapacitása 2010-ben még több mint 600 euróba került, 2018-ban viszont már csak 150 euróba. Tavaly 13 százalékkal csökkent az ár az előző évihez képest. A trend várhatóan folytatódik. Az IFUA Horváth & Partners szakértőinek előrejelzése szerint 2020-ban egy kilowattóra ára 90 euró alá esik, 2025-től kezdve pedig 50 és 70 euró közé áll be.

Ha az elektromos autókat nézzük, akkor ezek ára 2010-ben nagyjából a duplája volt a belsőégésű motorokkal felszerelt, velük összehasonlítható kocsik árának. Az elkövetkező években az e-autók felára 40 százalékosra mérséklődött. 2016-tól azonban nem folytatódott ez a trend. Éppen ellenkezőleg: 2018-ban az e-modellek vásárlói 44 százalékkal többet fizettek, mintha hasonló, belsőégésű motoros kocsit vettek volna.

Az árcsökkenés mellett a hatótávolság növelésére lenne szükség az e-autók gyorsabb terjedéséhez. Utóbbi téren van előrelépés. A gyártói adatok szerint az egy töltéssel megtehető átlagos távolság 2018-ra 330 kilométerre nőtt. Ez 11 százalékos emelkedés az előző évhez képest. Az IFUA Horváth & Partners szakértői arra számítanak, hogy 2020 végére az újonnan forgalomba helyezett elektromos autók átlagosan több mint 400 kilométert tudnak majd megtenni egyetlen töltéssel.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS