A nyugdíjasok pénzügyi helyzetük drasztikus romlásától tartanak idén

2023. 01. 25., 10:44

A magyar lakosság 2014-től 2022 tavaszáig (a Covid-válság első néhány hónapját leszámítva) semlegesen ítélte meg háztartásának következő egy évre vonatkozó pénzügyi helyzetét. Ezt követően az index értéke fokozatosan csökkent.

Jelenleg az index a 2012-es szinten áll, amelynél alacsonyabb csupán három időszakban volt: 1995-1996-ban, 2006 végén, illetve 2009 első félévében – írja a GKI.

2019-ig az egyes korcsoportok pénzügyi várakozásai hasonlóan alakultak, 2020 tavaszától azonban jelentősen különváltak. Minél idősebb korosztályt tekintünk, annál nagyobb a pesszimizmus e kérdésben.

Összességében a 30 év felettiek érzik úgy, hogy a 2023-ban tartósan magas szinten maradó infláció, valamint a vállalkozások jelentős költségnövekedése és nehéz pénzügyi helyzete miatt a következő 12 hónapban a saját pénzügyi helyzetük is kedvezőtlenül alakul. Közülük a 65 év felettiek még soha nem voltak olyan pesszimisták, mint 2022 decemberében.

A 30 évesnél fiatalabb felnőttek a legkevésbé pesszimisták, ráadásul esetükben a 2014 és 2020 közötti időszak semleges (0 körüli) megítélése alig erodálódott. Ezt részben támogathatták a rájuk nézve kedvező szja-szabályok, melynek segítségével jelentős, 15-20 százalékos reáljövedelem növekedést értek el.

Nagyon másként látják pénzügyi helyzetüket a 65 év felettiek, akiknek a pesszimizmusa nagyot erősödött a Covid-válság elején, majd némi korrekciót követően 2022 elejétől soha nem látott szintre emelkedett. Hasonlóan romlott a két köztes korosztály pénzügyi helyzete. (GKI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS