2020-ban 5,1 százalékkal csökkent a GDP

2021. 02. 16., 09:20

Magyarország bruttó hazai terméke 2020 IV. negyedévében a nyers adatok szerint 3,7, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 4,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. 2020-ban a GDP volumene 5,1 százalékkal maradt el az előző évitől – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

2020 IV. negyedévében az előző negyedévhez viszonyítva 1,1 százalékkal bővült a gazdaság teljesítménye. A növekedéshez leginkább az ipar, valamint az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág járult hozzá.

Pénzügyminisztérium: 2021-ben már 4-5 százalékkal bővülhet a gazdaság

A vártnál kedvezőbb magyar GDP-adat elsősorban az ipar és építőipar előre jelzettnél erősebb teljesítményének köszönhető – reagált a Pénzügyminisztérium a KSH asataira. Az ipari termelés a negyedik negyedév mindhárom hónapjában nőtt tavalyhoz képest. A májusi visszaesést követően az építőipar is fokozatos kilábalást mutatott, így az utolsó negyedév közepére már 5 százalékkal meghaladta a tavalyit és decemberben is tartotta az egy évvel korábbihoz közeli szintet. Az információ, kommunikáció és a pénzügyi ágazat jó teljesítménye ellenére a szolgáltató ágazatok visszaesése magyarázhatta a mérséklődés döntő részét.

A magyar bruttó hazai termék idei alakulását támogatja, hogy a járvány növekedési lendületben lévő, jó fundamentumú gazdaságot ért. Magyarország történetének valaha volt legnagyobb méretű, a GDP több mint 30 százalékát elérő intézkedések segítettek abban, hogy hazánk elkerülte a 2008-as válságot követően egyszer már megélt, közel 7 százalékos recessziót. A növekedéshez való visszatérést támogatja a Gazdaság-újraindítási Akcióterv is, így például az 5 százalékos lakásáfa, az otthonfelújítási támogatás, a 25 év alattiak adómentessége és a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön.

A második negyedévtől várakozásaink szerint visszatér a dinamikus növekedés, és 2021-ben már 4-5 százalékkal bővülhet a gazdaság – zárul a Pénzügyminisztérium közleménye.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS