VOSZ Gazdasági Fórum a Bozsó Gyűjteményben

2019. 04. 05., 13:01

Immár hagyomány, hogy a VOSZ Bács-Kiskun Megyei Szervezete minden évben megrendezi a VOSZ Gazdasági Fórumot. A Bozsó Gyűjteményben megrendezett eseményen a tagok, menedzserek és vállalkozók olyan témákban hallhattak előadásokat, amelyek sok vállalkozó érinthetnek.

Az előadások előtt Weninger Richárd, a VOSZ Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnöke értékelte az elmúlt egy évet. Megemlékezett a tavaly elhunyt Demján Sándorról, aki elnökként több mint két évtizeden át volt lelke és motorja a szövetségnek. Kiemelte, az új elnökség felállt, és a VOSZ kész a történetet folytatni, továbbmenni az úton. Beszélt a Prima Primissima díjról, bemutatták a megyei gálán készült filmet és a 2018-as megyei díjazottakat.

Az előadások sorát Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke kezdte, aki a „Bács-Kiskunban itthon vagy!” elnevezésű tanulmányi ösztöndíj program célját és eredményeit mutatta be. A program célja, hogy a fiatalokat anyagi támogatással segítsék abban, hogy befejezhessék tanulmányaikat és sikeresen elhelyezkedjenek. Ezzel pedig próbálnak a helyi vállalkozásokhoz is kapcsolódni, akiknek jól képzett szakembereket biztosítanak az ösztöndíj által. És teszik mindezt úgy, hogy erősítik a megyei fiatalok identitástudatát. Megmutatják: nem kell elköltözniük szülővárosukból vagy Bács-Kiskun megyéből, hiszen itt is számtalan lehetőség kínálkozik számukra. Rideg László kiemelte, a program sikeres volt, és céljuk, hogy a jövőben is folytatódjon.

Világgazdasági és hazai gazdasági kilátások címmel Madár István, a Portfolio vezető elemzője tartott előadást. Mester Nándor, a Portfolió ingatlanpiaci vezető elemzője „Régiós lakáspiaci trendek és ingatlanbefektetési lehetőségek” címmel tartott előadást, majd Perlusz László, a VOSZ főtitkára következett, aki a VOSZ három arcáról beszélt.  Őt követte F. Takács István, az [F2F] Coaching Stúdió vezető coacha és viselkedéselemzője, aki a mai fiatalok munkaerő-piaci szerepét és helyzetét tekintette át.

VOSZ

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-11-28 17:10:00
Lezárult a NAV KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00035 számú, „Adóügyi igazgatási eljárások egyszerűsítése, adminisztratív terhek csökkentése” elnevezésű kiemelt projektje, amelyben a hivatal 2018. és 2023. között több ütemben, összesen 9,331 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással és 5,317 milliárd forint saját forrással fejlesztette elektronikus szolgáltatásait.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS