Önkéntes mozgalom alakult a pedagógusok és tanulók támogatására a digitális oktatásban

2020. 03. 23., 12:15

Informatikai szakemberek, pedagógusok, cégvezetők által létrehozott közösség nyújt segítséget a digitális oktatásban iskoláknak, pedagógusoknak és tanulóknak – köztük a fogyatékkal élő, illetve speciális nevelési igényű diákoknak is – egyeztetve az Emmi köznevelésért felelős államtitkárságával, hogy segíthessék a veszélyhelyzetben felmerülő oktatási problémák orvoslását – közölte az AMANÓBA közösség.

Mára már 160 oktatási intézménynél – általános iskoláknál, középiskoláknál és egyetemeknél – segítik a digitális oktatás gyakorlati alkalmazását az AMANÓBA - Együtt a közoktatásért a koronavírus-járvány idején önkéntes mozgalom tagjai.

A Magyar Digitális Oktatásért Egyesülettel (MDOE) kötött megállapodás értelmében pedig technikai támogatásra és hardverre is számíthatnak majd az AMANÓBA közösségtől a MDOE tagjai.

A digitális oktatásra történő átállás egyik napról a másikra következett be a koronavírus-járvány miatt, és sem az oktatók, sem a diákok nem készültek fel a gyors váltásra, ehhez szeretne segítséget nyújtani a közösség.

A közösség szakértő önkéntesei ingyen segítenek a pedagógusoknak, a diákoknak és a szülőknek megismerni a legfrissebb technikai megoldásokat, amelyek megkönnyíthetik a digitális oktatásra való átállást. Egy hét alatt 800 intézmény tanárai töltötték ki az AMANÓBA kérdőívét és eddig 160 iskolával kezdték el a digitális távoktatás bevezetésének folyamatát. Az érdeklődők a www.amanoba.com oldalon fordulhatnak segítségért a közösséghez.

Moldován Csaba, az AMANÓBA alapítója kifejtette, nem szoftvert fejlesztettek, hanem a meglévő lehetőségekhez hoznak létre szabadon hozzáférhető módszertani és technikai segítséget, oktatóvideókat, összegyűjtve a legjobb gyakorlatokat. A pedagógusok véleménye alapján 3+1 csomagból tudnak majd választani, amelyek az Oktatási Hivatal ajánlásában is szereplő Kréta és a Microsoft Office365 termékcsalád mellett a tanárok visszajelzései alapján népszerű egyéb szoftverekhez, a Moodle használatához és kifejezetten az alsósok oktatásához megfelelő keretrendszerekhez ajánlott és válogatott úgynevezett modulok kerülnek be, részletes útmutatókkal.

Mivel a jelenleg elérhető digitális tananyagok csak korlátozottan alkalmasak a fogyatékkal élő, illetve speciális nevelési igényű diákok számára, a csapat Budapesten és Debrecenben is streaming stúdiót hoz létre a velük foglalkozó pedagógusok számára. Szintén a tanárok visszajelzése alapján külön kezelik az alsó tagozatosok, az érettségizők és az 5-11. évfolyamosok korcsoportjait, az eltérő igényekhez ugyanis eltérő technikai hátteret javasolnak a szakemberek - ez határozza meg a fejlesztés irányait.

A pedagógusok problémaként jelölték meg azt is, hogy a diákok jelentős részének nincs otthon számítógépe. „Dolgozunk az IVSZ vezetésével egy eszköztámogatási megoldáson, amihez most alakítjuk ki azokat az oktatási minimál erőforrás elvárásokat, amik szükségesek egy számítógép, telefon vagy tablet kiválasztása során, illetve ezek alapján rendszerezzük a felajánlásokat, hogy azok eljuthassanak a rászorulóknak” – fejtette ki.

Az AMANÓBA önkénteseihez csatlakoztak a Google, a Microsoft és az Apple szakemberei. Támogatja a kezdeményezést a Telekom, a Telenor és a Vodafone. Aktív szakmai partnerük az ELTE Pedagógia Intézete, mestertanárok és távmunka szakemberek az ország minden részéről. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS