Nagypályás csalókat kapcsolt le a NAV: olajjal is „kereskedett” az őrző-védő hálózat

2021. 05. 28., 19:00

Országos akcióban számolt fel a NAV egy dunántúli család által irányított őrző-védő céghálózatot. A NAV nyomozói a Terrorelhárítási Központ támogatásával csaptak le a bűnszervezet vezetőjére, aki két társával már letartóztatásban van.

A kiterjedt céghálózatban több száz vagyonőrt foglalkoztattak sűrűn váltott bukó cégeken keresztül. Ám nemcsak a bérhez kapcsolódó adókat, járulékokat nem fizették, hanem fiktív számlákkal a fizetendő áfájukat is csökkentették. Ezzel a módszerrel több mint egymilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek, és jelentős piaci előnyt is szereztek a személy- és vagyonvédelmi szektorban.

A bűnszervezet fegyverekkel és harcművészeti képzettséggel is rendelkező vezetőjét nagytestű kutyákkal őrzött külterületi ingatlanjában fogta el a Terrorelhárítási Központ. A hatalmas birtokon fogták el a bűnbanda egyik ukrán állampolgárságú tagját is, akiről kiderült, hogy lejárt okmányokkal, engedély nélkül tartózkodik Magyarországon, ezért – a NAV értesítésére – az illetékes idegenrendészeti igazgatóság is intézkedett.

A pénzügyi nyomozók és járőrök IT-egységek támogatásával több mint 25 helyszínen kutattak bizonyítékok és a gyanúsítottak után. A bűncselekmény súlyát jelzi, hogy az egyik fő gyanúsított megpróbált elszökni a helyszínről és elrejtőzni, de a nyomozók rövid időn belül elfogták és őrizetbe vették. A nyomozók intézkedéseivel egyidejűleg a NAV revizorai a megrendelő cégeknél vizsgálódtak, ahol a céghálózat által közvetített dolgozókat nyilatkoztatták.

A bizonyítékok mellett a szervezet vezetőjének farmján egy illegális üzemanyagtöltő-berendezést és több ezer liter gázolajat is találtak, amelyről a NAV Szakértői Intézetének helyszínre érkező mobillaborja állapította meg, hogy nem felel meg a szabványoknak. Az igazolatlan eredetű jövedéki terméket a NAV Bevetési Igazgatóságának járőrei lefoglalták.

Az online számla rendszer valós idejű adatainak köszönhetően a nyomozók nagy összegű követeléseket tudtak biztosítani, és bankszámlákat, ingatlanokat is zár alá vettek csaknem egymilliárd forint értékben, így az okozott kár jelentős része megtérülhet.

A nyomozás különösen nagy értékre, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt folyik. A szervezet vezetői – ha bűnösségük bebizonyosodik – 20 évet is kaphatnak. (NAV)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 16., 10:15
A lakásra vonatkozó bérleti jog jelentős értéket is képviselhet. Azonban a jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy a bérlő a hagyományos értelemben eladja a lakásbérleti jogát. Lehetséges a lakásbérleti jog cseréje? Mire és milyen módon van lehetősége a bérlőnek? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.
2025-04-17 13:15:00
Gigantikus gyermekjátékkal találkozhat az, aki április 17-én a budapesti Fashion Street környékén jár, amelyen egy 99 százalékos árengedményt sugalló címke is látható. A mackót valójában nem lehet megvásárolni és hazavinni, viszont még az árának egy százalékát sem kell kifizetnie annak, aki szeretné, hogy – racionális méretű és értékű, – sporteszközök és élmények tegyék szebbé a gyermekotthon lakóinak életét.
2025-04-16 07:15:00
Hosszú évek óta tartó rövidülés után márciusban nőni kezdett a KHR-ben nyilvántartott lakossági mulasztások száma. Összesen 517 ezer aktív mulasztást tartanak már nyilván, 5 ezerrel többet, mint februárban – írja a Bank360.hu.

  Rovathírek: HIPA

A globális értékláncok megroppanásához és teljes átszervezéséhez vezethet a vámok újabb korszakának beköszönte a világgazdaságban, azonban a beruházásösztönzésnek ebben az új helyzetben is bőven maradt mozgástere – írja friss bejegyzésében Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.
Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.
Megérkeztek a hazai lízingszerződések tavalyi számai, amelyek összességében ugyan növekedést mutatnak, de tanulságos megnézni a részleteket, hiszen komoly eltérések jelentek meg az egyes szegmensek között, és ennek nyomós okai vannak. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a BizniszPlusznak kifejtette, hogy szervezetük éves jelentéséből milyen következtetéseket érdemes levonni a magyar vállalkozások helyzetéről és lehetőségeiről, illetve magának a lízingpiacnak az alakulásáról.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.