Mit tehet egy nagyvállalat a hulladékcsökkentésért?

2020. 12. 02., 13:00

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében a HELL ENERGY online edukációs kampánnyal hívta fel a figyelmet a környezetbarát csomagolóanyagok használatára, az egyszer használatos műanyagok és a PET palackok visszaszorításának fontosságára. A közösségi média kampányban közel 120 ezer emberhez jutottak el azok az öteletek, gyakorlati tanácsok, melyeket a vállalat maga is alkalmaz, és egyben példaként is szolgálhatnak mások számára.

Az Európai Hulladékcsökkentési Hetet minden év novemberének utolsó hetében rendezik meg, a program küldetése, hogy megszólítsa az embereket és felhívja a figyelmet a hulladékcsökkentés jelentőségére - nem csak ezen az egy héten, de hosszútávon is. A 2009-ben indított kezdeményezésben résztvevő országokban egy teljes héten keresztül a lelkes önkéntesek saját ötleteikkel hívják fel a figyelmet a tudatos hulladékgazdálkodásra, a hulladék keletkezésének megelőzésére, a keletkezett mennyiség csökkentésére, a termékek újrahasználatára, valamint az újrahasznosítás fontosságára.

A HELL ENERGY először csatlakozott az Európai Hulladékcsökkentési Héthez, a hét folyamán a cég bemutatta saját intézkedéseit, melyekkel inspirálni szeretne másokat is.

Mi a két legfontosabb üzenete az Energiatudatos Vállalat 2020 díjat elnyerő HELL ENERGY-nek?

Környezettudatos döntés, ha vásárlásnál a PET palackos termékek helyett az alumínium dobozos italcsomagolást választjuk:

A hulladékcsökkentés a felelős vásárlással kezdődik. A környezetkárosító PET palackok mennyisége kritikus méreteket ölt. A világméretű problémára az jelenthet megoldást, ha megpróbáljuk megakadályozni, hogy még több műanyag palack kerüljön forgalomba, hiszen újrahasznosítási képessége még rendkívül alacsony, a 2020-ban gyártott műanyag palackoknak (PET) csak 13 százaléka kerül újrahasznosításra.  Ezzel szemben az alumínium italdoboz 100%-ban és végtelenszer újrahasznosítható.

A valaha gyártott alumínium 75 százaléka ma is forgalomban van, ez – bármilyen hihetetlennek is tűnik – azt jelenti, hogy az az alumínium italosdoboz, amiből nagyapáink is ittak, azt unokáink éppúgy használhatják majd, hiszen a körforgás végtelenszer ismételhető. A HELL ENERGY ráadásul hamarosan legalább 75 százalékban újrahasznosított alumínium dobozokba csomagolja termékeit. A megoldás tehát már elérhető a boltok polcain, ezért mindig döntsünk tudatosan és gyűjtsünk szelektíven.

Minden vállalatnak nemcsak saját működését kell környezettudatossá tennie, de vásárlóit és beszállítóit is erre kell ösztönöznie:

A HELL beszerzési stratégiája jó példa más vállalatok számára is.  A cég a beszállítóit is folyamatosan értékeli a környezeti stratégiájuk alapján, és minden területen a környezetbarát, környezetkímélő megoldásokat választja. A HELL ENERGY Magyarország szikszói székhelyén és telephelyein is szelektíven gyűjti a keletkezett hulladékot, sőt a gyártásközi hulladékot100 százalékban visszaforgatja újrahasznosításra. Azonban ennél többet is tehet egy vállalat azzal, hogy a fogyasztókat is környezettudatosságra, szelektív hulladékgyűjtésre ösztönzi.

A HELL ENERGY üdítő és jegestea márkája Magyarországon elsőként indított újrahasznosításra ösztönző promóciót, melyben a vásárlók segítségével közel négyszázezer aludobozt gyűjtött vissza.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-02 17:08:00
A Duna House Cégcsoport havi Tranzakciószám Becslése (DH-TB) és jelzáloghitel-előrejelzése szerint 2023 szeptemberében országosan 8067 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 50 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2023-10-02 15:08:00
A más által írt írásbeli magánvégrendelet érvényességi feltétele két végrendeleti tanú alkalmazása. Előfordulnak olyan esetek, amikor a végrendelet a tanúk olvasható nevét nem, csak az aláírásukat tartalmazza. Érvényes-e a végrendelet, ha a tanú aláírása nem olvasható és a neve az okiratból sem tűnik ki? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS