Menő közösségi tér alakítható ki az irodából

Menő közösségi tér alakítható ki az irodából
2022. 10. 22., 08:22

„Az iroda legalább annyira találkozóhely, közösségi tér, mint amennyire a munka helyszíne” – mondja Deák András, a BCA Hungary ügyvezető igazgatója.

Az üzleti és IT tanácsadással, informatikai megoldások szállításával, tesztelésével, robotizált folyamatautomatizálással foglalkozó BCA Hungary azon kevés hazai cégek egyike, ahol nem a pandémiával honosodott meg a hibrid munkavégzés.

„Mivel munkatársaink részben az ügyfeleinknél, részben otthonról dolgoznak, ezért az iroda legalább annyira találkozóhely, közösségi tér, mint amennyire az elmélyült munka helyszíne” – mondja Deák András ügyvezető igazgató.

Emiatt már az előző irodájukban is nagy hangsúlyt fektettek azokra a terekre, ahol kötetlenül lehet beszélgetni vagy akár játszani, hiszen ezek, ahogy az ügyvezető fogalmaz, „elengedhetetlen kellékei a kreativitás felpörgetésének”. Így aztán amikor felmerült az új iroda gondolata, biztosak voltak benne, hogy azt a korábbihoz hasonlóan alakítják majd ki, de arányaiban nagyobb közösségi térrel és több kikapcsolódási lehetőséggel.

„Az új iroda kiválasztása és tervezése egybeesett a világjárvány lecsengésével” – mondja Deák András. Akkor még nem látszott, hogy vége lesz-e, az pedig még kevésbé, hogy mi lesz az „új normális”. Ezért több csoportot alakítottak ki a kollégákból, és velük közösen gondolkodtak arról, hogyan fognak a jövőben dolgozni. És persze arról, hogy ehhez milyen irodára lesz szükségük, amihez a munkatársak érdeklődését, hobbiját is figyelembe vették: például azt, hogy melyek a kedvenc játékok a csapatépítőkön és egyéb munkahelyi eseményeken.

Természetesen arra is tekintettel kellett lenniük, hogy mi fér el az új irodában és mi egyeztethető össze az irodai léttel, de mindenképpen szerettek volna valami egyedi, igazán trendi dolgot az irodába.

„Mivel a rendelkezésre álló hely korlátos volt, ezért sok mindent elvetettünk. Aztán rátaláltunk a kétfunkciós biliárdasztalra: ez nem vesz el az alapfunkcióból, étkező- vagy tárgyalóasztalként is remekül működik, és néhány mozdulattal vagány játékteremmé alakítja át az irodai nappalinkat” – sorolja a nagy találkozás sarokpontjait Deák András.

„Nagyon kellemes meglepetés volt, hogy a teljes irodai koncepciót újragondolták, beleértve a tavasszal már javában zajló belsőépítészeti tervezést, amikor a fúziós biliárdasztal ötlete felmerült” – emlékszik vissza Hajós Márta, a Fusion Tables Design tulajdonos-ügyvezetője.

Azt is kifejezetten szimpatikusnak találta, hogy a tárgyalásokhoz használt asztalfelület üveg asztallapjaira elkészített grafikai tervek közül a végső változatot belső szavazással választották ki a BCA Hungary-nél dolgozók.

„A bevonódás érzése egészen magas szintre emeli a lojalitást a dolgozókban, akik így még inkább a sajátjuknak érzik a cég ügyeit, projektjeit” – szögezi le Hajós Márta.

Szerinte nem véletlen, hogy a hazai vállalatvezetők egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a munkahelyi jóllétre, amolyan dolgozói juttatásként tekintve erre, és egyfajta versenyelőnyként a legkiválóbbak megnyerésében és megtartásában.

Hajós Márta szerint az értékes munkaerő megtartásában a munkahelyi közösségépítés mellett hasonló hatása van az ízléses, igényes, átgondolt irodai enteriőrnek is. A Zyntern.com állásportál 2021-es országos munkaerőpiaci kutatása is azt igazolta vissza, hogy a pozitív munkahelyi légkör egyre meghatározóbb szemponttá válik a munkahelyválasztásban.

Különösen érvényes ez a fiatalabb korosztályokra. Mindez kihat az irodák kialakítására is: míg korábban az egyéni munkahelyek, az íróasztalok az irodatér mintegy 70 százalékát foglalták el, a trend az, hogy ez az arány jelentősen eltolódik a közösségi és a közös munkavégzést szolgáló terek irányába.

Erre a célra ideális a 10-12 fős tárgyalások lebonyolításához vagy éppenséggel étkezőasztalként is használható fúziós biliárdasztal. Az asztalt két mozdulattal egyik funkciójából a másikba lehet fordítani.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-27 10:15:00
Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor ugrik a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu. A hosszú hétvégén tehát érdemes vadászni az elfogadóhelyekre az érintett SZÉP-kártyásoknak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS