Megtudhatják a fiatalok, mitől lesz versenyképes egy vállalkozás

2019. 11. 14., 13:15

Az innováció minden vállalkozást versenyképesebbé tesz – többek közt erre szeretné felhívni a figyelmet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) a Fiatal Vállalkozók Hete – Karrier & Üzleti Show-n. Az NKFIH standján részletes tájékoztatást kaphatunk az innovációt ösztönző pályázati lehetőségekről és szolgáltatásokról, a helyszínen megjelenő szakemberek pedig akár személyre szabott szakmai támogatást is nyújtanak az érdeklődőknek.

November 18. és 22. között immár 12. alkalommal rendezi meg a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) a magyar gazdasági utánpótlásnevelés egyik legfontosabb eseményét, a Fiatal Vállalkozók Hetét. Idén a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) kiemelt szakmai támogatóként vesz részt a rendezvénysorozat budapesti eseményein, ahol elsősorban az innováció fontosságára hívják fel a fiatal vállalkozók figyelmét, valamint tanácsokkal szolgálnak a résztvevőknek.

A kormány által november elején elfogadott, a kis- és középvállalkozók megerősítését célzó új stratégia egyik alappillére az innovációs képesség fejlesztése. Ezt támogatja a vállalkozóbarát szabályozási és adózási környezet kialakítása, a kapcsolódó adminisztratív terhek csökkentése, valamint az üzleti környezet és az e-kormányzat fejlesztése.

Az NKFIH kiállítóként is arra törekszik az eseményen, hogy a vállalkozók figyelmét ráirányítsa erre az új szemléletre. A piaci siker eléréséhez elengedhetetlenek ezek a tényezők, hiszen az újítások alkalmazásával minden cég versenyképesebbé válhat. Az újszerű megoldások pedig végső soron az országban élők jólétét növelik, amennyiben fontos társadalmi vagy gazdasági kihívásokra adnak válaszokat.

A Hivatal nem csak a saját standján várja az érdeklődőket, hanem tematikus kerekasztal-beszélgetésen is részt vesz. Dr. Birkner Zoltán, az NKFIH elnöke, valamint Kölkedi Krisztián, az NKFIH ifjúsági innovációért és startup ökoszisztémáért felelős elnöki tanácsadója pedig előadást is tart majd az innováció jelentőségéről a vállalkozások életében.

Szeretnénk, ha beépülne a köztudatba, hogy a cégek számára az innovatív gondolkodásmód a lehető legjobb befektetés – mondja dr. Birkner Zoltán. – A hazai tapasztalatok egyelőre azt mutatják, hogy a magyar vállalkozó ma még leginkább akkor gondolkodik el az innováció lehetőségén, ha megjelenik egy számára közvetlen forrást biztosító pályázati kiírás. Én azt gondolom, az innováció akkor jelent igazi perspektívát, ha általános szemléletmódként, változás- és megoldás-orientált filozófiaként jelenik meg a cégek életében.”

A FIVOSZ országos rendezvényén 2019-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) is képviselteti magát, valamint olyan neves vállalkozások is megjelennek, mint a Wizz Air, a Mogyi, a Béres Gyógyszergyár Zrt, az OTP Bank, a Gundel, az Ericsson, a Continental, a Master Card vagy a kalocsai székhelyű EMIKA Zrt., akik szintén beszámolnak majd az innovációs lehetőségekről, tapasztalataikról.

Ahogy azt az érdeklődők az elmúlt években már megszokhatták, az előadók között multinacionális vállalatok vezetői és évszázados magyar márkák jelennek majd meg látvány show-elemekkel tarkított élményalapú előadásokon. Olyan személyek fogadták el a meghívásunkat a rendezvényre, akik a fiatal vállalkozóknak rendkívül hasznos információkkal tudnak majd szolgálni saját tapasztalatuknak köszönhetően” – mondta Kovács Patrik, a FIVOSZ alapító elnöke.

A FIVOSZ által szervezett eseménysorozat tavaly közel tízezer érdeklődőt vonzott. A program célja, hogy bemutassa a vállalkozói és üzleti létet, s ezzel fiatalok tömegét inspirálja vállalkozás indításra. Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Még várják az érdeklődő fiatal vállalkozók jelentkezését a következő weboldalon: http://fiatalvallalkozokhete.hu/

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-02 15:20:00
A Duna House Cégcsoport havi tranzakciószám becslése szerint 2023 novemberében országosan 8800 lakóingatlan cserélt tulajdonost; a cégcsoport pénzügyi márkája, a Credipass hazai adatai szerint a hónap folyamán 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2023-12-02 11:20:00
2023 III. negyedévében hazánkban a helyközi személyszállítás teljesítménye 8,4 százalékkal nőtt, az áruszállításé 11 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS