Megnyílt a regisztráció a településfásítási program idei üteméhez

2023. 01. 10., 14:12

2023 tavaszán és őszén 10 000 sorfát ültethetnek el a 10 ezer fő lélekszámúnál kisebb települések.

Az Agrárminisztérium által elindított Településfásítási Program fontos része az Országfásítási Programnak, amely lehetőséget nyújt a kistelepülések zöldítésére, népszerűsíti az erdősítési támogatásokat, mindezzel pedig hozzájárul a kormány céljához, hogy 2030-ra 27 százalékra nőjön Magyarország fával borított területének aránya.

A program előző két ütemében több mint 1350 településen összesen 36 000 sorfát ültettek már el, amelyhez a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága 1,5 milliárd forint támogatást biztosított. A harmadik ütemben, 2023 tavaszán és őszén további 10 000 db sorfát ültethetnek el a 10 ezer fő lélekszámúnál kisebb települések. A települések zöldítése hozzájárult az Országfásítási Program eredményeihez is, melynek keretében már 47 ezer hektár új erdő telepítésére pályáztak a magyar gazdák.

A programban való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, így a harmadik ütemben is csak az előre jelentkező települések igényelhetnek fát. A regisztrációs felület 2023. január 10-én nyílik meg és január 20-ig érhető el.

Az igénylés és a program megvalósításának tervezett menete a regisztrációval kezdődik. Az online igényléseket 2023. január 23-31 között lehet leadni.  Idén 10 000 sorfa áll majd rendelkezésére, amelyből 2000 darabot a 2023 tavaszi, 8000 darabot pedig az őszi ültetési időszakban szállítanak ki. A települések a klímaváltozást és az eltérő belterületi viszonyokat is jól tűrő 13 fafajból, minimum 10, maximum 30 sorfát választhatnak a készlet erejéig. A fák konténeresek vagy földlabdások, 10-14 centiméter törzs körméretűek, földlabdával együtt 2-5 méter magasak. A szakszerű ültetés érdekében minden fához támasztó karót, takarómulcsot és védőrácsot is biztosítunk.

A tavaszi időszak ültetéseihez 2023. február-áprilisa között, míg az őszi időszak ültetéseihez augusztus-november között szállítják a fákat, amit a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosít. A program lebonyolítását az Országos Erdészeti Egyesület segíti, aki a szakszerű ültetéshez a helyi állami erdőgazdaságokkal együttműködve erdész szakember jelenlétét is biztosítja az ültetések során.

Bővebb információk és regisztrációs felület (AM Sajtóiroda)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS