Már jelentkezhetnek az ötletgazdák a Sparklab innovációs laborjába

2019. 01. 14., 17:00

Változatlan cél, megújult stratégia: az eddigi két inkubációs kör sikerére alapozva új szintre lép a Sparklab, és innovációs laborként folytatja működését.

Az NN Biztosító 2017 februárjában indította útjára startupinkubátor programját, a Sparklab by NN-t, hogy támogassa az emberi életminőség javítását szolgáló technológiai ötletek megvalósulását. Az azóta lezajlott két inkubációs körbe összesen több mint 44 országból jelentkeztek az együttműködésre nyitott startupok és vállalatok.

Az elmúlt két évben a Sparklab olyan forradalmi megoldásokhoz nyújtott mentortámogatást, amelyek többek között egészségügyi problémákkal is foglalkoztak, mint az inzulinrezisztencia, a mozgásszervi betegségek vagy a gyermekkori elhízás. Mindezekre tapasztalatokra építve a Sparklab január 14-étől megújult stratégiával igyekszik támogatni ötletek megvalósítását.

A mai szuperintenzív környezetben a legfőbb kérdés, hogy hogyan tudunk élni a technológiai fejlődés kínálta lehetőségekkel. Ezért döntöttünk úgy, hogy új szintre emeljük a Sparklab működését, mert szeretnénk minél több forradalmi újítással segíteni ügyfeleinket” – fogalmazott az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója.

Sztanó Imre hozzátette: Ehhez két alapvető újítást vezetünk be a programban: egyfelől még közvetlenebb, gyakorlatibb támogatást nyújtunk a projektcsapatoknak, másfelől pedig továbbszélesítjük a jelentkezők körét. Utóbbi változtatással munkatársainkat is szeretnénk még inkább motiválni és támogatni ötleteik megvalósításában, legyen szó termékeink, működésünk vagy épp az ő munkahelyi életminőségük továbbfejlesztéséről”.

Ennek érdekében a Sparklab a korábbi inkubációs modellben nyújtott termék- és üzletfejlesztési, valamint marketingmentor tevékenységen túlmenően nagyobb fókuszt helyez az ötlet megvalósításához szükséges többletkompetenciák és erőforrások biztosítására. A program a lean startup, az agilis, valamint az investment readiness level módszertan felhasználásával kíséri végig az ötleteket, az NN csapata aktív partnerként vesz részt a koncepció és üzleti modell kialakításában és validálásában, valamint a piaci tesztelésben. A projektek megvalósítását a kezdeti fázisban lévő ötletek esetén MVP-készítésig kíséri, majd az érett szakaszban járó kezdeményezések felskálázását, nemzetközi piacra lépését is támogatja a program.

A frissített stratégiában jócskán kibővítjük a korábbi mentortevékenységünket, amely természetesen továbbra is fontos eleme a programnak. A Sparklab programjában így sor kerül az előzetes piackutatásra és igényfelmérésre, az ügyfélközpontú termék- és szolgáltatástervezésre és a teljes körű erőforrás-tervezésre is. Az új modellben emellett még szélesebb körben várunk jelentkezéseket: a startupok és vállalati partnerek mellett a magánszemélyek kezdeményezései előtt is megnyitjuk az innovációs labor kapuit a korai fázisú ötletektől kezdve akár érett fázisban lévő megoldásokig” – mondta Bozsánovics Judit, a Sparklab by NN innovációs menedzsere.

Az ötleteket egy kérdőív kitöltésével és a projekt bemutatásával 2019. február 18-áig lehet beküldeni.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...
Az egészségpénztári befizetések ugyan nem a legelsők a fontossági sorrendben, amire félre akarunk tenni, de előkelő helyre kúsztak fel az utóbbi években Magyarországon. Annak ellenére, hogy milyen kedvező – és a közhiedelemmel ellentétben elérhető – megoldásokat nyújtanak a magáncélú megtakarítások, a magyar társadalom iszonyatos összeget fizet ki zsebből a magánegészségügyben. Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke az ÖPOSZ legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei nyomán vázolja honfitársaink hozzáállását a kérdéshez és egyértelmű választ ad rá, hogy hogyan járhatnánk jobban, ha tudatosabban tennénk félre. Fontos: akár havi párezer forintnak is van értelme, sőt!
A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS