Magyar top 10-ben a Mercarius Flottakezelő

2019. 12. 17., 08:00

Újabb elismerésben részesült a Mercarius Flottakezelő, ezúttal a Concorde MB Partners top 100 magyar vállalkozás listájára került fel. A cég a 10 legnagyobb növekedést felmutató vállalat között szerepel, a rangsorban egyedülálló módon nem építőipari cégként.

A Concorde MB Partners negyedik alkalommal készítette el top 100-as listáját, amely a hazai tulajdonú nagyvállalatokkal és azok értékével foglalkozik. Becsült cégérték alapján a Mercarius Flottakezelő nemcsak újra felkerült a listára, de a legnagyobb növekedést produkáló vállalatok között az előkelő 7. helyet foglalja el.

2018-as egyéni teljesítményeket tekintve az építőipari cégek elsöprő többségben vannak, míg a Mercarius Kft. az egyetlen, amely szolgáltatóipari szereplőként van jelen a legmagasabb árbevétel-növekményt elérők rangsorán. 

A cég által kihelyezett autók száma idén átlépte az 5000-et, árbevétele és eredményessége is folyamatosan javul az előző évekhez képest.

A Forbes „100 legnagyobb 100 százalékban magyar cég” összeállításába idén először került be a legnagyobb hazai tulajdonú flottakezelő, ennek ellenére a lista első felében tudott helyet foglalni magának, a 49. helyet megszerezve. 

 „Nagyon büszkék vagyunk a sikerekre, az igazi kihívás mégis abban rejlik, hogy ezt képesek vagyunk-e fenntartani, sőt fokozni. A 2017-es BÉT50 összeállítás után tavaly több területen sikerült tovább lépnünk, a legfontosabb azonban mégis az, hogy szolgáltatásaink minősége változatlan, és ennek köszönhetően az ügyfél-elégedettség továbbra is kimagasló. A jövőben arra fogunk törekedni, hogy pozíciónkat megtartsuk, illetve javítsuk, ehhez pedig továbbra is az üzlet- és szolgáltatásfejlesztésen keresztül vezet az út” – mondta Koleszár Róbert, a Mercarius Flottakezelő ügyvezető igazgatója.

„Jó érzés látni, hogy az elmúlt évek kemény munkájának gyümölcse mostanra beérett. Ebben egyszerre volt kulcsszerepe a következetes és rugalmas üzletpolitikánknak és egyedi szolgáltatásaink folyamatos fejlesztésének. Úgy gondoljuk, hogy a Mercarius Flottakezelő képes a legnagyobb értékeit kamatoztatni, a munkatársak elkötelezettségét és kiemelkedő csapatmunkáját” – tette hozzá az elismerések kapcsán Szűcs László, a Mercarius Flottakezelő társtulajdonosa.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-08 12:41:03
A lakásbiztosítások kiemelt szerepet kapnak a nyár elején gyakran előforduló viharok és az azok okozta károk miatt – közölte a Netrisk.hu. Ha régen, akár 5 évvel vagy korábban kötött lakásbiztosításról van szó, érdemes megnézni, milyen értékű az ingatlan.
2023-06-08 09:41:20
Nem árt figyelni, hogy milyen jogviszonyban foglalkoztatják a diákmunkásokat, mert az eltérő formákhoz tartozó különféle adózási kötelezettségek jelentős hatással vannak a nettó jövedelem alakulására. A főbb lehetőségeket járja körül a Moore Hungary elemzése.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS