„Kiszállították a körhintából” az áfacsalókat, 10 személyt őrizetbe is vettek

2023. 03. 09., 21:13

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség letartóztatását indítványozta annak a 10 személynek, akik nagyértékű mobiltelefonok uniós beszerzésével összefüggésben építettek ki egy bűnszervezet és okoztak éveken keresztül több milliárdos vagyoni hátrányt az állami költségvetésnek.

A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Csongrád-Csanád Vármegyei Vizsgálati Osztályának munkatársai kedden nagyszabású akció keretében országszerte több helyszínen végeztek kutatást, biztosítottak bűncselekményből származó vagyont és vettek őrizetbe 10 személyt.

Az eljárás alapjául szolgáló gyanú szerint a gyanúsítottak 2017 áprilisa és 2021 áprilisa között működtettek egy, az egész országra kiterjedő, többszintű céghálóból álló bűnszervezetet, amely ún. körhintacsalással kerülte ki az uniós beszerzésű mobiltelefonok értékesítése után fizetendő adót. A nyomozó hatóság az akció napján 20 személyt hallgatott ki gyanúsítottként, közülük 10 személyt őrizetbe is vett – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség.

A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt indult eljárásban az ügyészség indítványozta a gyanúsítottak letartóztatásának elrendelését a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-30 12:11:31
Újra az érdeklődés középpontjába kerültek az újbudai ingatlanok. A kerületi átlagos négyzetméterár mindössze 1 százalékot emelkedett tavalyhoz képest, az otthonteremtésre fordított összeg átlagosan 66,4 millió forint a Duna House 2023-as adatai alapján.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS